Cégvilág

Egyre kevesebb a levél, viszont egyre több a csomag

Csomagfelvevő automatákkal igyekszik korszerűbbé tenni szolgáltatásait a Magyar Posta. Nem véletlenül: az internetes kereskedelem miatt is fellendülő csomagküldő szolgáltatás jelenti a reménysugarat az ágazat számára.

Lassan, de a Magyar Posta is követi a nemzetközi irányokat, ennek jele, hogy a napokban bejelentették: tíz fővárosi és huszonöt vidéki helyszínen elkezdték a csomagautomaták tesztelését, ami várhatóan áprilisig tart. „Az e-kereskedelem folyamatos bővülésével várhatóan a csomagküldési piacon is marad a növekvő trend. 2013-ban a csomagküldemények száma csaknem 11,5 millió darab volt, amely több mint 10 százalékos emelkedést jelent az 2012-höz képest” – fogalmazott a Magyar Posta.

A csomagautomatákat a Getronics Kft. szerelheti fel, miután még tavaly szeptember 18-án közbeszerzési szerződést kötött az állami céggel 431 millió forint értékben. A csomagok mennyisége már 2012-ben is két számjegyű növekedést mutatott. Ezzel egyenes arányban nőtt a csomagforgalomból származó árbevétel is, ami 2011-ben 8,5 milliárd forint volt.

Nem csak a Magyar Posta, hanem számos más európai posta számára is az e-kereskedelem jelenti a reménysugarat. A Postás Szakszervezet nemzetközi hírei szerint a Holland Posta egyrészt a kézbesítési napok számát heti háromra csökkentené a levelek esetében, ellenben az online rendelt árukat az esti órákban is kivinnék. A Svéd és Dán Posta közös vállalatának a levélvolumene negyedével csökkent az elmúlt öt évben, ellenben az e-kereskedelem kétszámjegyű növekedést ért el a skandináv térségben.

A levélvolumen folyamatos csökkenése jelentős terhet jelenhet a költségvetésnek, ugyanis a Magyar Posta egyetemes szolgáltatói létéből fakadó méltánytalan többletterheket kompenzálni kell. Az állami vállalatnak ugyanis ott is kötelező postahivatalt fenntartania, ahol az piaci körülmények között veszteséges lenne. A postatörvény szerint az NMHH feladata gondoskodni a többletteher megtérítéséről. A hatóság a könnyű levelek piacára belépő új szolgáltatók által egy számlára befizetett hozzájárulásokból fizetne, de egyelőre nincs új piaci szereplő.

„Az egyetemes postai szolgáltatást támogató számlára vonatkozó szabályok még nem léptek hatályba, így az nem létezik, így arra befizetések sem érkezhettek” – közölte lapunkkal a hatóság. Az állam és a Magyar Posta közötti közszolgáltatási szerződés úgy fogalmaz: ha a befizetett hozzájárulások összege alacsonyabb a többletteher összegénél, a különbözetet a költségvetési előirányzaton rendelkezésre álló forrás mértékéig a szolgáltató részére megtérítik.


Utalták a pénzt

„Megtörtént az átutalás” – válaszolta lapunknak Tóth Zsuzsanna, a Postás Szakszervezet elnöke arra a kérdésre, miszerint megkapták-e a postások a bérmegállapodásban rögzített egyszeri pénzbeni juttatást. Így 130 ezer forintos alapbérig 40 ezer forint, 180 ezer forintos alapbérig 45 ezer forint, míg 180 ezer forintig 40 ezer forintot utaltak a dolgozóknak. Ez 32 ezer munkavállaló esetében mintegy 1,2 milliárd forintba kerülhetett. A márciusi fizetéssel már a sávosan, de nem teljesen alanyi jogon járó béremelést is megkapják az alkalmazottak.


NMHH e-kereskedelem csomagküldő Magyar Posta
Kapcsolódó cikkek