Aurora borealis a kupola alatt

Aki sarki fényt szeretne látni, azt megteheti egy múzeumban, például a Virginia Air & Space Centerben, Hamptonban. Itt áll ugyanis Guillaume Gronoffs Planeterrella-kísérlete – egyfajta miniatűr mesterséges északi fény.

A projekt a norvég Kristian Birkeland ötletén alapul, akinek már 1896-ban sikerült vákuum-kamrában katódsugarakkal egy mágneses, Terrella nevű mini Földre lőni, és ezzel először létrehozni mesterségesen a sarki fény néven ismert jelenséget. A NASA-kutató Gronoff ötven literes üvegkupolájában a földi atmoszférát szimulálják, amilyen az nyolcvan kilométeres magasságban.

Egy szabadon forgatható elektróda elektronokat lő a lemásolt légkör oxigén- és nitrogénionjaira, és ezzel megalkotja a földöntúli fényt. A természetben a sarki fényt a napszél hozza létre. Ha az a levegő ionjaival ütközik, utóbbiak energiájukat színes fény formájában adják le: az oxigén általában zöld, a nitrogén kékes ibolyaszínű.

Sarki fényt a Naprendszer más mágneses bolygóinál (Jupiter, Szaturnusz, Uránusz, Neptunusz) és azok egyes holdjainál (Io, Ganymedes) is megfigyeltek.

Mi a sarki fény?

A sarki fény (az északi féltekén aurora borealis, délen: aurora australis) a Föld északi és déli sarkánál a légkörbe behatoló töltött részecskék (elsősorban protonok és elektronok) által keltett időleges fényjelenség. Leginkább késő ősztől kora tavaszig figyelhető meg gyakrabban (de nem állandóan) az északi sarkkörtől északra, illetve a déli sarkkörtől délre. Magyarországról általában nem látható. A sarki fény formái változatosak, állandóan változnak, gyakran függönyre, ívelt szalagokra emlékeztetnek vagy sugaras szerkezetűek.