Már csak néhány évig utazhatnak a magyar Kapu Tibor nyomdokain járó űrhajósok a Nemzetközi Űrállomásra, az oroszok már készítik az utódját, és szombaton felavatták azt a hatalmas komplexumot, ahonnan a majdani Orosz Orbitális Állomást irányítják majd.
A Nemzeti Űrközpontot Moszkva nyugati részében építették fel, a Mihail Hrunyicsev mérnök altábornagy nevét viselő Állami Űrkutatási és Gyártási Központ (GKNPC) területén, és Vlagyimir Putyin elnök szombaton nyitotta meg, az orosz főváros megalapításának 878. évfordulóján.
Telegram-csatornáján a Roszkoszmosz állami űrvállalat az MTI jelentése szerint a következőt közölte:
Az orosz űrhajózás történetében először összpontosul majd egy helyen több mint harminc vezető rakéta- és űrhajózási szervezet, ami megkönnyíti a vállalatok közötti együttműködést, és felgyorsítja az új rakéta- és űrhajózási technológiák fejlesztését.
A vállalat vezérigazgatója, Dmitrij Bakanov az ünnepségen többek közt azt is bejelentette, hogy innen irányítják majd a jövendőbeli orbitális űrállomást.
Itt lesznek az Oroszországi Föderáció összes orbitális csoportjának irányítóközpontjai, legyen szó a kommunikáció, a navigáció vagy a Föld távérzékelésének berendezéseiről
– mondta.
A komplexum teljes területe 276 ezer négyzetméter, 25 milliárd rubeles (100 milliárd forintos) költséggel épült fel, és 12 ezer munkahely létesül itt. A főépülete egy 46 emeletes, 288 méter magas, háromszög alaprajzú felhőkarcoló: egy startra kész űrhajót jelképez.
A Ra Novosztyi orosz hírügynökség beszámolója szerint Putyin a helyszínen megtekintette a Holdra juttatott Lunohod-2, a Vénusz felé indított Venyera-7 és Szojuz MS-25 űrhajó modelljeit, és videókapcsolaton keresztül megnyitotta a moszkvai metróhálózat egy új szakaszát.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.