BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Igazi turistamágnes lehet, ha megnyit a világ legnagyobb múzeuma

India lassan felismeri, hogy idegenforgalmában hatalmas tartalékok rejlenek, és a kulturális beruházások új lendületet adhatnak a beutaztató turizmusnak. Ennek jegyében alakítják ki a világ legnagyobb múzeumát Új-Delhi egyik ikonikus, történelmi épületében, ahol hatvan teremben több tízezer műtárgy mutatja majd be a szubkontinens évezredeken átívelő történelmét.

A világ legnagyobb múzeuma a tervek szerint a 20. század elején homokkőből emelt építészeti remekműben, az Új-Delhi Központi Titkárság épületében nyílik meg, amely India függetlenné válása óta, 1947-től az ország központi kormányzati székhelyeként szolgált – számolt be az Origo.

világ legnagyobb múzeuma
India történelmi épületében nyit majd meg a világ legnagyobb múzeuma / Fotó: Martin Mergili

Volt államigazgatási központban kap helyet a világ legnagyobb múzeuma

Az 1931-ben Edwin Lutyens és Herbert Baker tervei alapján épült kormányzati komplexum a brit birodalmi uralom szimbólumaként indult, majd 1947-től az indiai államigazgatás központja lett. Nemrégiben Narendra Modi miniszterelnök kezdeményezésére született döntés az átalakításáról: a központi titkárság több ezer helyiségéből közel ezer szobát alakítanak át, amelyekben mintegy 30 ezer régészeti és kulturális emléket helyeznek el. 

A Yuge Yugeen Bharat – „örökkévaló India” – névre keresztelt intézmény váltja a jelenlegi Nemzeti Múzeumot, nyolc tematikus egységben vezetve végig a látogatót India történelmén.

Az Origo szerint a projekt túlmutat egy egyszerű múzeumfejlesztésen: India nemzetközi imázsát és turisztikai vonzerejét is erősítheti. Bár a kiutazó indiai turisták száma tavaly már meghaladta a 30 milliót, a beutaztatásban még mindig elmaradás tapasztalható. Az indiai turizmus további számairól és arról, hogy mikor nyílhat meg a világ legnagyobb múzeuma, az Origón olvashatók további részletek.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.