Cégvilág

Budapest a legjobb kikötő

Gondolták volna, hogy az Európát járó amerikai turisták szerint Budapest a világ legjobb folyami kikötője? Az amerikai Porthole Cruise Magazine a szállodahajók utasainak szavazatai alapján minden évben összeállítja a maga „legjobb” listáját. A februári számban közölt összeállítás szerint a legjobb európai kikötő Monte Carlo, a legjobb folyami pedig a magyar főváros.

A MAHART-PassNave Kft. egyik legfontosabb bevételi forrása a szállodahajók fogadása és kiszolgálása. A Dunát ugyanis évek óta mintegy 110 hotelhajó járja Amszterdam és Budapest, illetve a másik irányból az Al-Duna és a főváros között.

A hajók 2-3 napot töltenek Budapesten, mert itt van a turnuscsere. Az utazási irodákban úgy vásárolják meg a jegyet, hogy az érkezők innen repülnek haza, míg a következő csoport ide érkezik repülővel, hogy végigutazza Európa folyóit akár Amszterdamig is. A szállodahajók fogadása ugyanakkor nem csupán a Passnave számára üzlet, hiszen a hajók utasai nem keveset vásárolnak a Váci utca és a Nagycsarnok környékén. A turnusváltás idején – amíg takarítják, feltöltik a hajót –, az érkező csoport valamelyik Duna-parti szállodában lakik. Emellett magyar utazási irodák szervezik a parti programokat, és nem csak az élelmiszert szerzik be nálunk a hajókonyhára, hanem például a mosatást is magyar cégekkel végeztetik.

Spányik Gábor, PassNave Kft. ügyvezető igazgatója arra törekszik, hogy minél több magyarországi helyszín szerepeljen a hajók programjában, ugyanis a társaság  vidéki kikötői együttesen fogadnak annyi hajót, mint a főváros. Az Al-Dunáról Budapestre érkező hajók kikötnek Kalocsán, Solton és Mohácson, míg a Nyugat-Európa felől érkezők Esztergom és Visegrád érintésével érkeznek a fővárosba. Visegrád hotelhajós látogatottsága fölfutóban van és ezt sikerült úgy elérni, hogy Esztergom látogatottsága nem csökkent. Ez csattanós válasz azokra a korábbi kételyekre, amelyek szerint a Passnave nem tud megfelelő szolgáltatást nyújtani a nemzetközi hajózási vállalatok számára.

A társaság ugyanakkor kidolgozott egy tervet, hogy magyar munkavállalókat magyarországi alkalmazottként alkalmazzák a külföldi szállodahajókon, mégpedig magyar adófizetőként, de nemzetközi szintű bérekkel. Spányik Gábor szerint úgy néz ki, hogy a jövő évtől megvalósulhat a terv.

A magyar Duna-szakaszon közlekedő szállodahajók több mint tízezer alkalmazottjának ugyanis mintegy negyede magyar. Spányik Gábor abban bízik, ha az egyebek között Svájcban, Németországban, Lichtensteinben alkalmazott magyarok munkajogilag vissza fognak térni, ha látják, hogy nyugat-európai béreket kaphatnak a MAHART-PassNave leányvállalatán keresztül. A cég arra törekszik, hogy a következő években elérje az ezret az ily módon külföldi hajókra szerződtetett magyar munkavállalók száma.

A társaság olyan leányvállalatot hoz létre, amely a magyarországi szakképző intézetekkel együttműködve segítséget nyújt mindazok számára, akik a hajózásban kívánnak elhelyezkedni. Ezért a Magyar Hajózási Szakközépiskola és Szakiskolával közösen kidolgozzák a gyakorlati képzés tematikáját és már az idei évben 30 fiatalt fogadnak nyári gyakorlatra. Ugyanezt indították el a Gundel Károly Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Szakképző Iskolával, amelynek szintén mintegy harminc tanulója végezheti a gyakorlatot nyáron.

„Szeretnénk Budapestre hozni a hajóstársaságok logisztikai központjait, ahol a használati tárgyakat tartják az étkészlettől az ágyneműig. Emellett arra törekszünk, hogy télire ne Linzben, Bécsben, Strassbourgban  állítsák le a hotelhajókat, hanem a csepeli szabadkikötőben, ahol a magyar kis- és közép vállalkozások elvégezhetnék a téli karbantartási munkákat is” – mondta Spányik Gábor, hozzá téve, hogy a cég  nemzetközi kapcsolatai révén  szeretné megteremteni a lehetőséget, hogy a kis- és középvállalkozások ilyen módon exportpiachoz jussanak, hiszen az ilyen karbantartó munkák exportnak számítanak.

A szállodahajósok kedvenc kikötői

Folyami kikötő  Budapest
Európa Monte Carlo
USA Fort Lauderdale (Port Everglades)
Kanada Vancouver
Alaszka Ketchikan
A legbarátságosabb New Orleans

Forrás: Porthole Cruise Magazine

PassNave Mahart turizmus szállodahajó
Kapcsolódó cikkek