A lényegi kérdések így továbbra is érdemi válasz nélkül maradnak, az egyetlen fontos dolog, amelyben az elmúlt évtizedekben láthatóan politikai konszenzus alakult ki az egészségügy jövőjét illetően, az a szolidaritáselvű, egységes nemzeti kockázatközösségen alapuló társadalombiztosítás fenntartása. Ezenkívül talán a betegellátás kórházi vízfejűségének megszüntetése, a háziorvosi szolgálatok és a szakrendelők szerepének erősítése, valamint a megelőzés, ezen belül is a szűrés fontosságának hangsúlyozása az, ami több választási programból is visszaköszön. Ezektől azonban senki nem várhat megváltást, ha a fedezet oldalát nem sikerül stabilan biztosítani.
A programokban szereplő legtöbb forrásteremtő vagy éppen kiadáscsökkentő ötletet viszont már vagy kipróbálták, majd elvetették, vagy eleve megvalósíthatatlannak ítélték, ennek ellenére újra megpróbálkoznak velük a pártok. A Demokratikus Koalíció például önrészt vezetne be az egészségügyi szolgáltatások igénybe vétele után, igaz, azt a korábbi co-paymenttel ellentétben a szociális helyzethez igazítanák.
Az MSZP „osztott teherviseléstől” és az előtakarékosság bevezetésétől vár többletforrást. A Jobbik szerint a „nemzetépítő gazdaságpolitika eredményeként létrejövő új munkahelyek nyomán bővülő járulékfizetői kör” jelenti annak a kétszer ezer milliárd forintnak a forrását, amelyet vissza adnának az ágazatnak. Ugyancsak a Jobbik gondolja úgy, hogy több jutna az egészségügynek, ha a tb-járulékot elkülönülten kezelnék, kizárólag egészségügyi célokra, és ezt továbbra is kiegészítenék az alkohol- és a dohánytermékek jövedéki adójából, valamint az egészségturizmusból származó bevétellel.
A kötelező társadalombiztosítás mellett szinte minden párt szükségesnek tartja a kiegészítő egészségbiztosítási források bevonását, igaz, a Jobbik például csak az az extraszolgáltatások és a komplementer medicina (például a természetgyógyászat) területén. A szocialisták és a DK szerint ugyanakkor nem lehet megkerülni a járulékokból finanszírozott egészségügyi ellátási csomag szűkítését, még akkor sem, ha ezt némi eufemizmussal nagyjából úgy fogalmazzák is meg, hogy „széleskörű társadalmi egyeztetés során mérlegelni kell a magyar egészségügy lehetőségeit.”
Az egészségügy elmúlt években gyakran bírált központosítása ellen érdekes módon nem nagyon kívánnak fellépni a pártok. Vannak, akiknél a szolgáltatók tulajdonviszonya szóba sem kerül, az MSZP sokszereplős egészségügyi stratégiában gondolkodik, amely változatos fenntartású (állami, önkormányzati, magán, stb.) intézményi működtetést tesz lehetővé, és az állam felelősségét elsősorban a szabályozásban és a tervezésben látja, a Jobbik vegyes fenntartású, de szektorsemlegesen és továbbra is közpénzből finanszírozott rendszert képzel el.
Az egészségügyre, de leginkább annak egyes részterületeire vonatkozó elképzelések között a világnézeti különbségekből fakadóan azonban lényeges eltérések is vannak. Az egyik ilyen az abortusz, amelynek szigorítása érdekében a konzervatív jobboldal új magzatvédelmi törvényt alkotna, míg a liberális baloldal a fogamzásgátló eszközök tb-támogatását növelésével csökkentené a beavatkozások számát.
A drogpolitikát ugyanezen alapállás mentén ítéli meg radikálisan másképp az egyik, illetve a másik oldal: a Jobbik sok tekintetben szigorítana a büntetéseken, ugyanakkor az eddiginél több forrást biztosítana a megelőzésre, az Együtt 2014 ellenben a büntetésről a megelőzésre, a kezelésre és az ártalomcsökkentésre helyezné a hangsúlyt.
Folytatása következik
Mivel a jelenlegi kormánypártok nem tettek közzé választási programot, a Fidesz–KDNP terveiről csak annyi tudható, ami általában, vagyis, hogy folytatják. Az egészségüggyel kapcsolatban ez azonban kissé nehezen értelmezhető, mivel az egészségügy megmentését célzó Semmelweis-tervet totálisan felülírta a költségvetési hiány mérséklését szolgáló Széll Kálmán-terv. Az egészségügy emiatt csak a legégetőbb probléma enyhítésére, a béremelésre kapott többletforrást. Ez viszont azt is jelentette, hogy a kórházak finanszírozása tovább erodálódott, az adósságok újratermelődtek, a várólisták nem rövidültek, miközben az államosítás alig hozott megtakarítást, és a „betegútszervezés” nyomán sem lett egyszerűbb és áttekinthetőbb az ellátórendszer.Szócska Miklós egészségügyi államtitkár nemrégiben úgy fogalmazott, hogy „az eddigi szívós válságkezelést a szervezés korszaka követi az egészségügyben”. A hírek szerint ez már nem az ő feladata lesz.
Szócska Miklós egészségügyi államtitkár nemrégiben úgy fogalmazott, hogy „az eddigi szívós válságkezelést a szervezés korszaka követi az egészségügyben”. A hírek szerint ez már nem az ő feladata lesz. -->
