TURIZMUS Hajráztak a SZÉP-kártyások a hosszú hétvégén, május vége után elvesznek a 2012-es befizetések
Hajráztak a SZÉP-kártyások a legutóbbi hosszú hétvégén, a legtöbb balatoni szálloda telt házzal üzemelt és egyébként is, május 1-től 11-ig tart a Nyitott Balaton akció, melynek keretében most először nyitottak ki ilyen korán a tóparti kereskedők és vendéglátósok.
A SZÉP-kártyára utalt 2012-es befizetések május 31-e után elvesznek, ez az összeg tehát azt követően már nem használható fel. Ezért is nőtt meg a valamilyen szolgáltatást ezzel fizetők aránya (három alzseb létezik, mint ismert, a vendéglátás jogcíműt a Kisosz „nyomására” létesítették) az elmúlt hetekben azok után, hogy az év első két hónapjában még mérsékelt volt a kártyafelhasználás. Horváth Viktória turizmusért felelős helyettes államtitkár arra emlékeztetett: az Európai Unió illetékeseivel kezdődött viták alól a turizmus sem kivétel, a cafeteria-szabályozással kapcsolatos kötelezettségszegési eljárás a SZÉP-kártyát is érinti. Nagy részben a SZÉP-kártyának köszönhetően a belföldi turizmus tavaly az egész EU-ban egyedülálló – a bevételeket tekintve közel 10 százalékos – növekedést produkált, a rendszer beváltotta a várakozásokat, ezért nem is kívánunk változtatni rajta, szögezte le a helyettes államtitkár.
E közben összesítették az uniós csatlakozásunk óta eltelt tíz évben hozzánk érkező támogatásokat: az évtizednyi időszak során mintegy 1360 projekt kapott támogatást 330 milliárd forintos nagyságrendben, mintegy ötszáz milliárd forint értékű fejlesztést generálva.
Egyebek között fürdő-és szálláshely-fejlesztések élveztek prioritást. A négycsillagos szállodák aránya például 21 százalékról negyven százalékra nőtt a csatlakozás óta. Ez alatt a vendégszám negyven százalékkal nőtt, a szálláshelyek bevétele pedig 78 százalékkal. Egy átlagos szállodai szoba azonban csak párezer forinttal került többe 2013-ban, mint 2003-ban.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.