Az Evopro csoport hároméves fejlesztőmunkájának eredményeként készült el az új Modulo buszcsalád, amely eBUS Ready, azaz ha nem kezdetben, akkor később lehet akkumulátoros meghajtásúvá alakítani. Dízelmotorral, dízel-elektromos hibrid hajtással, földgázas motorral vagy akár troliként is megvásárolható a jármű, és a tulajdonos később is bármikor újfajta hajtást szerelhet a karosszériába.
Apropó karosszéria, az üvegszálas műanyagból készített önhordó felépítmény tömege mindössze 1,2 tonna, ennek megfelelően kisebb méretű fődarabokat használhattak. A 17,5 colos kerekek könnyebbek és a cseréjük is olcsóbb, mint a 22,5 colos daraboké, ráadásul kevesebb teret vesznek el az utasoktól. Amíg a vetélytársak hasonló külső méretekkel és műszaki tartalommal rendelkező autóbuszai 35-40 fősek, a Modulo Medio 65 személyes kapacitással rendelkezik.
A prototípusnál két darab, 120 centi széles ajtó garantálja a gyors utascserét, felettük kamerás érzékelő végzi az automatikus utasszámlálást; a közlekedési vállalat központjában mindig naprakész információval rendelkeznek arról, hányan és hol használnak egy járatot, ennek megfelelően ütemezhetik a menetrendet. Az első ajtó mellett már elektronikus menetdíjfizető-készüléket is elhelyeztek, jelezve a potenciális vásárlóknak, hogy a gyártón nem múlik a korszerű közösségi-közlekedési hálózatba való integrálás. Persze ez nem is annyira a magyar vásárlóknak szól: itthon érdeklődésből és szándékból sincs hiány, pénzből viszont nagyon is, így egyhamar nem lesz gyakori látvány útjainkon a szellős belsejű Modulo, de külföldről nagy érdeklődés van iránta. Harminc év garanciát vállalnak a karosszériára (ezért is hangsúlyozzák, hogy akár később is át lehet alakítani elektromos hajtásúvá a buszt), és a modul-felépítésnek köszönhetően lényegében bárhol meg tudják teremteni az összeszerelés lehetőségét. Magyarországon a Nabi budapesti telephelyén kezdik majd el hamarosan az új busz sorozatgyártását, a mérnökök kíváncsian várják a hamarosan induló nyilvános tesztelés során szerzett tapasztalatokat.
Minden „attól függ”
A jármű tudását nem nagyon akarták részletezni, még külön kérésre sem. A „mekkora a hatótáv?” kérdésre nincs megfelelő válasz, hiszen az attól függ, mekkora akksival rendeli az ügyfél a buszt, kér-e bele hatótávnövelő dízelmotort, ahhoz mekkora üzemanyagtankot kér, no és milyenek a domborzati viszonyok, a forgalom nagysága, stb.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.