A Hidasháti Mezőgazdasági Zrt. szarvasmarha-állománya eléri a 2400-as létszámot, ebből 1200 a tejelő tehén. Végh László, a társaság vezérigazgatója elmondta, genetikailag megújították az állományt, mely száz százalékig tisztavérű Holstein-Fríz fajta.
Az állatokat a békési tehenészetükben kötetlen tartású istállókban helyezték el, minden istállóhoz külön karámrész kapcsolódik. Az istállók mélyalmosak. A fejősállomány felhajtóútrendszeren keresztül jut el a fejőházig, amit 2010-ben átalakítottak. A teheneket naponta két alkalommal fejik, az ország egyik legmodernebb rendszerű, 2x24 állásos DeLaval-fejőházában. Az Afikim számítógépes telepirányítási rendszer segítségével egyedileg azonosíthatóak a fejőházban tartózkodó tehenek, a jószágok termelési adatait számítógép rögzíti. Így ezek visszanézhetők. Automata kifogókapu segítségével a tehenek egyedileg elkülöníthetők, minden tehén súlyát fejés után egyedileg méri a gép. Az állatállomány adatait a Riska Telepirányítási Rendszerben tartják nyilván.
Az állomány szaporítása a hazai élvonalba tartozó mesterséges állomások által forgalmazott bikákkal történik. A telep négyesmentes kategóriába tartozik (gümőkór-, brucellózis-, leukózis- és IBR-genegatív).
– Korábban napi 16-17 ezer liter tejet állítottunk elő, most csaknem a dupláját, napi 30 ezer litert, melynek minősítése több éve kizárólag extra. – hangsúlyozta Végh László. – A tej egy részét értékesítjük, a másik részét a St. Mártoni termékcsaládhoz sajtokhoz, túrókhoz használjuk fel a cégcsoport kunszentmártoni tejfeldolgozójában.
A vezérigazgató kitért arra, az elmúlt évben és az idei első negyedévben jó volt a tejpiacon a kereslet az ár szempontjából, most azonban megtorpanás figyelhető meg, túltermelés látszik.
Végh László elmondta, biogázüzemet is létesít a cég Békés határában 1,3 milliárd forintos beruházással, uniós támogatás igénybe vételével. Az 1,2 megawatt teljesítményű erőmű idén júniusra készül el. A biogázüzem szerves trágyából állít elő villamos áramot és hőt. A tehenészeti telepen éves szinten 70 ezer tonna alapanyag termelődik. A biogázüzem melléktermékeként keletkezett szerves trágyával évente 600-700 hektár termőföldet tudnak ellátni, kiváltva mintegy 2500 tonna műtrágyát. A megtermelt villamosenergia pedig 2500,
a hőenergia 1500 háztartás éves energiaigényét fedezi.
A belbecshez még hiányzik a tehenészeti telepen a külcsín, 20 éves fejőházzal rendelkeznek, és egy termelőistálló építése is napirenden van. Mindezzel komfortosabbá válhat a szarvasmarhák élete.
A Hidasháti Zrt. a jószágok részére a takarmányokat is előállítja. Mindez évente 17 ezer tonna silót, 7 ezer tonna szenázst és 30 ezer nagybála szénát szalmát is magában foglal. A növénytermesztéshez, -feldolgozáshoz korszerű technológiákat vezettek be, új gépeket vásároltak.
– Öntözhető szántóföldjeink geológiai és éghajlati adottságai alkalmasak vetőmag (hibridkukorica, vetőmagborsó, lucernamag, fűmag, kalászos vetőmagok) termelésére, és ezeket muronyi üzemünkben fel is dolgozzuk – mondta a vezérigazgató.
– A növénytermesztésben saját, bérelt és integrált területeket művelünk. A vetőmagüzem fedett vagonberakóval is rendelkezik, bérmunkában irányvonatokat is rakodunk árukukoricával, búzával is.
Egyéb tevékenységeik közül érdemes kiemelni a vadgazdálkodást és az ehhez szorosan kapcsolódó vadászati szolgáltatást. A terület közepén áll a felújított bélmegyeri Kárász-vadászkastély, amely már többek között művésztelepeknek is helyt adott.
A Hidasháti Zrt.-nél 140 embert foglalkoztatnak, a címerezés, vetőmagszezon idején még kétszer ennyi embernek adnak munkát. Végh László hozzátette, jó szakmai vezetői stábbal, ütőképes dolgozói garnitúrával tudják céljaikat megvalósítani. Ezek között szerepel a jövőben egyes ágazatok újabb technikai, technológiai korszerűsítése, fejlesztése, a hatékonyság és a jövedelmezőség növelése.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.