Jó adatok érkeztek Kínából
Kína exportja és importja idén áprilisban ismét növekedett és ez segített eloszlatni azokat az aggodalmakat, amelyek a kínai gazdaság lassulása miatt támadtak – jelenti a BBC News brit tévé. A kivitel 0,9 százalékkal növekedett a tavalyi áprilisban mért adathoz képest, miután előzőleg két egymást követő hónapban csökkent. Ugyanis a kínai kiszállítások idén márciusban 6,6 százalékkal, februárban pedig egyenesen 18,1 százalékkal estek vissza.
Egyes elemzők úgy vélik, a legfrissebb külkereskedelmi adatok valószínűleg támogatást nyújtanak a kínai politika alakítóinak, többek között azért is, mert aggodalmak támadtak amiatt, hogy a világ második legnagyobb gazdasága a növekedés lassulását jelzi. A kínai gazdaság ugyanis az idei első negyedben 7,4 százalékkal növekedett, az egy évvel korábbi azonos időszakban feljegyzett 7,7 százalékkal szemben.


