A közlekedők a jövő héttől kezdődően az M1-es autópálya bicskei szakaszán, a jobb és bal pályán egyaránt találkozhatnak majd korlátozásokkal a munkavégzések folyamán. A szakemberek az M1-es autópálya, összesen közel 1,2 kilométeres szakaszát érintő munkálatok során több mint 1400 tonnányi aszfaltot építenek be, mintegy 4800 négyzetméternyi felületen.
A munkaterület mellett csak egy forgalmi sáv áll majd a közlekedők rendelkezésére, ami az M1-es autópálya nagy forgalma miatt jelentősen megnövelheti a megszokott menetidőket. Ezen kívül az autópályával párhuzamos fő- és mellékutak forgalma egyaránt megnövekedhet az alternatív útvonalat kereső autósok miatt - közölte a Magyar Közút Nonprofit Zrt.
Az M1-es és M15-ös gyorsforgalmi utakon a munkálatokat a közútkezelő minél korábban el szeretné végezni, mivel a következő hónapokban a nyugat-európai vendégmunkások közlekedése miatt a szokásosnál is élénkebb forgalom várható az autópályákon. A beruházások ütemezése során a pünkösdi hétvégére várható nagyobb forgalmat is számításba vették, így akkor nem zajlanak majd munkálatok az érintett gyorsforgalmi szakaszokon.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.