BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Nézettségi csúcsot hozott a BL-döntő

Megint van köztévés műsor a heti tévés nézettség TOP10-es tabelláján. A korábban mindig kiugró eredményeket produkáló Forma-1-es közvetítés pár gyengébb nézettség után most javított és 765 ezer nézővel a csatorna legnézettebb műsora lett. Korábban gyakran 1 millió nézőt is érdekelni szokott.

A május 19. és május 25-e közötti héten a két vezető kereskedelmi televízió két műsora is megugrotta ezt a szintet. A teljes lakosság körében a TV2 ezúttal is megverte az RTL Klubot, ugyanis a vasárnapi Ének iskoláját többen nézték, mint a hétfői Barátok közt adását. A TOP10-ben ráadásul a TV2 öt, míg riválisa négy műsorral szerepel.

Megint megdőlt a Sport TV 2014-es nézettségi csúcsa is. A Nielsen Közönségmérés adatai alapján a Sport 1 szombati BL-programjára 1 millió ember volt kíváncsi, tartós nézőszáma több mint 450 ezer volt, a 18-49 éves férfiak körében 19,7 százalékos közönségarányt ért el. A sportműsorok júniustól vélhetően verhetetleneke lesznek. A június 12-én kezdődő labdarúgó-világbajnokság mind a 64 mérkőzését élőben közvetíti az MTV, amely összesen 248 órányi adást sugároz a brazíliai tornáról. Szabó László Zsolt, a vb magyarországi közvetítési jogait kizárólagosan birtokló Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap megbízott vezérigazgatója elmondta: 3 millió eurót fizettek a jogokért. A dél-afrikai vb-n már az esti csoportmeccsek nézettsége is meghaladta az egymillió főt, míg a finálét 2,25 millióan nézték. Az MTVA a 2018-as és a 2022-es tornát is közvetítheti.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.