A 3,5 tonna összsúlyt meg nem haladó kishaszonjárművek eladása terén az elmúlt hónap is a FIAT Ducatónak kedvezett. Ebből 169-et helyeztek forgalomba, mögötte a Renault Master következett 86 darabbal, majd harmadik helyen a Peugeot Boxer végzett, amelyből 79 talált gazdára. A kishaszonjárművek forgalomba helyezése 2013 nyara óta folyamatosan fejlődik, ami nagymértékben a haszonjárművekre igénybe vehető kedvezményes MNB NHP hitelkonstrukciónak köszönhető – állapítja meg a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesülete (MGE), amely szerint a megfelelő hitelezés elengedhetetlen a gépjármű kereskedelmi ágazat talpra állásához. Ezzel együtt a darabszám még mindig alatta marad annak a havi mintegy 2000 darabnak, amely egy fejlődő vállalkozói piac ellátásához indokolt és szükséges lenne.
Az korábban vártnál kisebb mértékben, 8,3 százalékkal 375-re csökkent a 3,5 tonnánál nagyobb össztömegű teherjárművek eladása. A forgalomesés amiatt következett be, hogy tavaly minden vállalkozó annyi kamiont vett, amennyit bírt, mert idén már nem kaphatnak rendszámot az EURO 5 motorral szerelt járművek. Az előrehozott vásárlások az elmúlt évben, különösen az utolsó harmadában irreálisan felpörgették a keresletet, ugyanakkor ennek hatása még az idei évre is áthúzódott: sok tavaly megrendelt járművet az első két hónapban helyeztek forgalomba.
A tavalyi nagy megrendeléshullám egyetlen oka az volt, hogy az idei évtől kizárólagosan forgalmazható EURO-hatos motorokkal szerelt teherautók több ezer euróval többe kerülnek. Ez meg is látszik a számokon: amíg tavaly márciusban 356 teherautó kelt el, addig az ideiben már csak 297 darab. Ehhez képest meglepő a múlt havi 375 darabos eladás, ami azért tölti el az importőröket, mert az említett 8,3 százalékosnál nagyobb visszaeséstől tartottak. Egyelőre azonban nem tudni, hogy az előrehozott vásárlások hatása meddig tart, meddig okoz forgalomesést a kereskedőknek. Mindez azonban semmiség a motorkerékpár piacot ötödik éve sújtó mélyrepülésnek. Noha itt a szezon, áprilisban újabb 5,6 százalékkal 269-re csökkent a rendszámot kapott kétkerekűek száma.
Élénkítenék a céges vásárlásokat
Érezhetően megkezdődött az ügyfelek lassú visszatérése a legális autószervizekhez, miután tavaly január óta visszaigényelhető a céges autók javítása után fizetendő áfa fele. Ezért az MGE az Autós Nagykoalícióval azt javasolta a kormánynak, hogy a javítás, sőt a cégaautó vásárlás után is visszaigényelhető legyen áfa teljes összege. Szeretnék, ha a Parlament őszi ülésszaka eltörölné végre a tehergépjármű tulajdonszerzési illetéket, ugyanakkor a javaslatok között szerepel a használt gépjárművek importjának környezetvédelmi szempontú korlátozása, a motorkerékpárok irreálisan magas regisztrációs adójának csökkentése valamint a robogók rendszámmal való ellátása is.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.