BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Átadták a Samsung új üzemét

Átadták a világ egyik legmodernebb televíziógyárának számító jászfényszarui Samsung üzem új létesítményét. A 25 millió eurós beruházás révén 75 új munkahely jön létre, a fejlesztésnek köszönhetően hatékonyabb lesz a munka.

Átadták a Samsung Electronics Magyar Zrt. jászfényszarui gyárának új, 25 millió dolláros beruházással megvalósult részlegét pénteken. A fejlesztés révén megépült 22 ezer négyzetméteres üzemben összesen mintegy ezren dolgoznak majd, a befektetés 75 új munkahelyet hoz létre. A világ egyik legmodernebb televíziógyárának számító létesítményben naponta 30-40 ezer készüléket is összeszerelhetnek majd. Az új üzemcsarnokban 22-55 hüvelykes képátlójú LED tévéket, 23 és 27 hüvelykes multifunkciós LED monitorokat, illetve 43 és 51 hüvelykes plazma készülékeket gyártanak majd. A jászfényszarui tévéket az Európai Unió egész területén értékesítik.
A mostani a Samsung harmadik jelentős beruházása volt a Jász-Nagykun Szolnok megyei településen, a társaság már mintegy 2500 embert foglalkoztat ott. Az új üzemrész pénteki ünnepélyes átadásán Nam Gwan-Pyo, dél-korea magyarországi nagykövete hangsúlyozta, hogy a távol-keleti ország nálunk fejlesztő cégei a kiváló helyi munkaerőre és infrastruktúrára, illetve a koreai tőkére és irányítási módszerekre alapozva versenyképes termékeket állítanak elő. A nagykövet hozzátette, hogy a Samsung sikere ösztönzően hathat más dél-koreai vállalkozásokra is, hogy Magyarországra hozzák beruházásaikat.
A Samsung Electronics Magyar Zrt. most ünnepelte alapítása 25. évfordulóját. A kezdetben mindössze 120 főt foglalkoztató vállalatnál jelenleg már mintegy háromezren dolgoznak, az elmúlt negyedszázadban pedig közel 70 millió tévékészüléket gyártottak – mondta el Facskó István, a társaság elnöke. A cégvezető a Világgazdaság érdeklődésére elmondta, hogy a most befejezett beruházásnak köszönhetően jobb minőségű és az eddiginél lényegesen több televízió kerül majd ki Jászfényszaruról. Emellett annak köszönhetően, hogy közelebb kerül egymáshoz a gyártás és a csomagolás, lényegesen hatékonyabb lesz a munka.
Kyu-Jin Lee, a jászfényszarui Samsung gyár elnöke hangsúlyozta, hogy a társaság eddig közel 160 milliárd forintnyi beruházást hajtott végre Magyarországon. Hozzátette, hogy a mostani fejlesztéssel ez a folyamat korántsem zárult le, és a dél-koreai cég a jövőben is bátran fektet be az országban.
A Samsung a hazai és globális szórakoztatóelektronikai ipar legnagyobb szereplője, a világ 80 országában mintegy 286 ezer embert foglalkoztat, éves forgalma megközelíti a 217 milliárd dollárt. A vállalat számos szegmensben, így például a televíziógyártásban és az okostelefonok piacán világelsőnek számít. Magyarországon a televíziókészülékek piacán közel 50 százalékos részesedéssel bír a cég Facskó István közlése szerint, míg Európában 40 százalék fölött van a részesedése. A jászfényszaru üzemben egyébként folyamatosan növelik a magyarországi beszállítók arányát, amely jelenleg 50 százalék körül van.

Közelebb a fogyasztókhoz
A Samsung Electronics Magyar Zrt. április végén nyitotta meg Európa legnagyobb Smart és Prémium Megoldás Központját Budapesten. A létesítmény bemutatóteremként, üzletként és szervizként is funkcionál. A társaság tervei szerint az idén további három hasonló központot nyitnak, melyek Szegeden, Debrecenben és Pécsett várják majd az ügyfeleket. Az új létesítmények kialakítása arra utal, hogy a társaság igyekszik közelebb kerülni a végfelhasználókhoz, ami a márkaépítés szempontjából lehet fontos tényező. A Samsung ügyfélszolgálatára évente mintegy 200 ezer telefonhívás és 30-35 ezer e-mail érkezik, illetve napi 40-50 alkalommal keresik meg a felhasználók a cég szakembereit az online chaten keresztül.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.