BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Azonnal fizetnek a magyar vállalkozások

Jelentős számban térnek át az azonnali fizetésre a magyar vállalkozások: a halasztott fizetés és ezzel együtt a szállítói hitelezés hazai gyakorlata jelentősen visszaesett tavalyhoz képest – állapítja meg az Atradius Fizetési Szokások Barométerének legfrissebb közép-kelet-európai kiadása. A cégek szempontjából újabb pozitív fordulat, hogy a régióban újra Magyarországon a legalacsonyabb a késve fizetések aránya.

Míg a 2013-ban kiadott jelentés szerint a visegrádi országok közül a magyar vállalkozások alkalmazták leginkább a halasztott fizetés módszerét, addig a 2014-es felmérés alapján a 49,2 százalékos magyar adat messze elmarad Csehország 65,8 és Szlovákia illetve 53,4 százalékos arányától, egyedül a lengyel vállalkozások nevezhetőek óvatosabbnak a maguk 42,5 százalékos halasztott fizetési rátájával.

Azonban a magyar cégek hozzáállásában megjelenő fordulatot jól mutatja, hogy a 2013-as beszámolóban az állt, hogy a teljes magyar külkereskedelmi és hazai céges értékesítés átlagosan 80,8 százaléka, illetve 73,6 százaléka bonyolódott halasztott fizetéssel, mutat rá az Atradius Fizetési Szokások Barométerének 2014-es közép-kelet-európai kiadása, amely a régió több mint 800 cégének fizetési tapasztalatait gyűjtötte össze.
 
„Míg az elmúlt években a magyar vállalkozások - kis túlzással - bárkinek odaadták hitelbe terméküket vagy szolgáltatásukat annak, aki megígérte, hogy egyszer fizetni fog, most már sokkal körültekintőbben járnak el. Ennek hátterében nyilvánvalóan az áll, hogy a cégek alaposan megijedhettek attól, hogy még a válság éveit követően is folyamatosan emelkedett a csődök és fizetésképtelenségi eljárások száma a körbetartozások és késedelmes fizetések miatt” – mutatott rá Vanek Balázs, az Atradius Hitelbiztosító országigazgatója.
 
Az országigazgató szerint az is bizakodásra ad okot a magyar vállalkozók körében, hogy a halasztott fizetésű számlák esetében a határidőre ki nem fizetett számlák aránya 2013 után ismét Magyarországon a legalacsonyabb a régióban.

A késedelmes fizetések leggyakoribb oka az idei felmérésben sem változott: a magyarországi válaszadók többsége szerint a vállalatközi ügyfelek késedelmes fizetésének leggyakoribb oka a rendelkezésre álló pénzeszközök elégtelensége.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.