BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Első esztendejét is sikeresen teljesítette a Gyulahús Kft.

– Amikor a gyulai önkormányzat úgy határozott, részt vállal a helyi húsipar megmentésében, sokan kétkedve fogadták a város által megtett lépéseket, arra hivatkozva, hogy veszteséges ágazatról van szó – nyilatkozta dr. Görgényi Ernő polgármester. – A cég első éve eloszlatta ezeket az aggályokat. Bár nehéz helyzetben kezdte meg működését, a Gyulahús Kft. már az első évében 27 millió 280 ezer forintos nyereséggel zárt.

– Fontosnak tartjuk azt is, hogy fejlesztéseket hajtsunk végre – hangsúlyozta dr. Görgényi Ernő. – Ezért a lehetséges beruházásokról és egy vágóhíd építéséről döntés-előkészítő tanulmánytervet készíttetünk.

A törzstőkeemelésről a közelmúltban megtartott ülésén döntött a képviselő-testület. Az önkormányzat 18 millió forintot biztosított a szakmai anyagra. Emellett a társaság a közelmúltban 5 millió forintért értékesített egy keverőgépet, amelyre már nincs szükség a működéshez. Ezt az összeget technológiai korszerűsítése fordíthatják.

Daka Zsolt, a Gyulahús Kft. ügyvezetője elmondta, az önkormányzattal közösen hosszú távú, versenyképességük javítását célzó koncepciót dolgoztak ki.

– Egy tervező céget bízunk meg a már említett tanulmányterv elkészítésével. A társaság munkatársai vizsgálják majd, miként lehetne létrehozni Kétegyházi úti telephelyünkön egy évi egymillió sertés vágására alkalmas vágóvonalat. Elemzik majd, hogy erre a kapacitásra miként lenne érdemes ráépíteni egy daraboló- és csontozóüzemet, illetve húskészítménygyártót. Azt is felmérik, a jelenlegi szárazáruüzem milyen módon, milyen technikai-szervezési háttérrel kerülhetne át a Kétegyházi úti telephelyre. A hűtőház visszatér eredeti funkciójához, mínusz 20 fokos hűtő- és tárolókapacitást biztosítva.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.