Cégvilág

Itt a nyár, ne bambuljon a tévé előtt!

Nem nehéz belátni, azt az időt, amit a televízió bámulásával töltünk, az egészségünk szempontjából hasznosabban is eltölthetnénk. Nem kell feltétlenül csak az aktív sportolásra gondolni; egy kellemes séta vagy beszélgetés a családdal, barátokkal sokat javít a pszichés egyensúlyunkon, s így visszahat a fizikai állapotunkra is. A tévézés azonban konkrét rizikófaktorokat is rejt magában. Egy amerikai kutatásban kimutatták, hogy a napi két óránál többet tévéző gyerekek nagyobb valószínűséggel híznak el, mint azok, akik nem néznek ennyit tévét. Az elhízás pedig a 2. típusú cukorbetegség egyik jelentős kockázati tényezője! Egészen a közelmúltig ezt a betegséget felnőttkorban kialakuló kórként tartották számon, mert leggyakrabban 50 évesnél idősebb embereknél fordult elő.

Az elmúlt 20 évben növekvő számú gyerek és serdülő esetében diagnosztizáltak 2. típusú cukorbetegséget – az elhízás talaján. Hazánkban is hasonló tendencia figyelhető meg: egyre több a 2. típusú diabéteszes gyerek. Ehhez nem csak a rendszertelen, összetételében nem megfelelő táplálkozás és az ezáltal kialakuló elhízás járul hozzá, hanem a kevés mozgás is. Tehát éppen a gyerek egészsége érdekében kell a csemetéket minél gyakrabban felállítani a tévé elől, elvenni tőlük a chipset, kólát. A legfontosabb: az egész családnak hasznos és főként közös időtöltést kitalálni.

És az asztma is...

Brit kutatók arra is figyelmeztettek, hogy azoknál a gyerekeknél, akik a szülők elmondása szerint napi két óránál hosszabb ideig néztek televíziót, kétszer nagyobb volt az asztma kifejlődésének kockázata. A kutatók úgy vélik, a mozgásszegény életmód és a rossz fizikai erőnlét káros hatással lehet a légzőszervek fejlődésére, különösen a légutak sima izmaira.


Értesüljön a gazdasági hírekről első kézből! Iratkozzon fel hírlevelünkre!
Kapcsolódó cikkek