Már 57 milliárdot költöttünk Erzsébet-utalvánnyal
A KSH adatai szerint ugyanis idén május végéig összesen 57,4 milliárd forintnyi Erzsébet-utalványt költöttek el a felhasználók, ez mintegy 13 milliárd forinttal haladja meg a tavalyi forgalmat. Idén májusig minden hónapban többet fizettek az utalvánnyal, mint tavaly, de főleg a januári 19,8 milliárd forintos adat dobja meg a statisztikát. Tavaly összesen 120 milliárd forint forgalmat hozott össze az Erzsébet-utalvány, de ha idén folytatódik ez a tendencia, akkor új rekord születhet, ami könnyen elérheti majd a 130-140 milliárd forintot is.
„A Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány üdvözli és támogatja munkájában azt az új civil szervezetet, amely az Erzsébet-program célkitűzései – gyermek és ifjúságvédelem, családi kapcsolatok erősítése, gyermekek tehetséggondozása és a társadalmi egyenlőtlenségek csökkentése – szélesebb társadalmi elfogadottságának előmozdításáért alakult” – közölte az alapítvány. A Szövetség az Erzsébet-programért Egyesületet magánszemélyek és társadalmi szervezetek – köztük a Katolikus Karitász, az Értelmi Sérülteket Szolgáló Társadalmi Szervezetek (ÉTA) és Alapítványok Országos Szövetsége – hívták életre. Az egyesülethez bárki csatlakozhat, aki magáénak érzi a szociálisan rászorultak, a gyermekek, a nagycsaládosok és a fogyatékkal élők támogatásának ügyét.
Közben a második Erzsébet-táboros turnus kezdte meg nyaralását június 22-én Zánkán, Balatonberényben és Fonyódligeten. „A nagy felújítási munkák már tavaly befejeződtek, de idén öt héten keresztül további két házat vehetnek igénybe a gyerekek, ami plusz 250 férőhelyet jelent” – mondta Szalai Zsuzsanna táborvezető.