BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Románia turistákat szállít haza az árvíz sújtotta Bulgáriából

A román hatóságok 29 turistát szállítanak haza Bulgária árvíz sújtotta részéből - jelentette be vasárnap a román belügyminisztérium.

Raed Arafat államtitkár elmondta, hogy a Bulgária fekete-tengeri partvidékét csütörtökön este elöntő áradás mintegy 273 román állampolgárt érintett, akik közül 29-en igényeltek a hatósági segítséget arra, hogy hazatérhessenek. A többiek egy része már szombat éjszaka visszatért Romániába, mások viszont úgy döntöttek, hogy folytatják az üdülést. Az államtitkárnak nem volt tudomása arról, hányan határoztak úgy, hogy nem szakítják meg a bulgáriai vakációzást.

Heves esőzés következtében víz öntötte el csütörtök este Várna kikötővárost és a bolgár tengerparton több üdülőtelepét, aminek következtében legalább tizenketten meghaltak, köztük két gyermek.

Bulgária a román turisták egyik közkedvelt célországa. Az áradás idején a román külügyminisztérium információi szerint mintegy ezer román turista tartózkodott a kelet-balkáni országban. Az árvíz sújtotta helyszíneken mintegy 273 román turista volt, egy részüknek el kellett hagyniuk elöntött szállásukat.


 

MTI-->

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.