A kommunikációs iparág szakmai szervezetei a reklámadó napirendre kerülése óta egységesen fejezik ki tiltakozásukat a reklámadó koncepciójával kapcsolatosan (a káros gazdasági hatások közül megemlítették a saját gyártású tartalom előállításának szűkülését, a kommunikációs iparágban foglalkoztatott munkavállalók munkahelyeinek veszélybe kerülését). Ez nem változott a jogszabály elfogadásával sem: a szakmai szervezetek továbbra is úgy vélik, hogy a reklámadó vélt gazdasági előnyei eltörpülnek a gazdasági hátrányok mellett.
A reklám és a reklámipar a gazdaság fontos hajtómotorja - írja a Magyar Reklámszövetség. A kivételes eljárásban elfogadott jogszabály a koncepcionális megalapozatlanságon túl szerintük számos részletében ködös és alkalmazhatatlan: a saját reklám adóztatásának ötlete – azon túl, hogy mindenféle gazdasági racionalitást nélkülöz – jelenlegi megfogalmazása alapján komoly praktikus, számítási problémákat is felvet az adó körének megállapítását és a fizetendő adó összegének meghatározását illetően.
A reklámadó napirendre kerülése óta többször megfogalmazódott az, hogy az új adónem az igazságosabb közös teherviselést szolgálja. A kommunikációs iparág eddig is kivette részét a közös teherviselésből az általa számos jogcímen befizetett adó útján. A szakmai szervezetek álláspontja az, hogy semmiképpen nem mutat az igazságos közteherviselés irányába az a koncepció, amely alapján az összes befizetendő adó nagyobb részét egyetlen vállalkozás fizetné meg. Nem egyértelmű az sem, hogy a reklámadó, amelyet a nyilatkozatok különadóként definiálnak, mennyi ideig lesz hatályban, és kivezetése milyen módon fog megtörténni.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.