BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Ukrán és román tulajdonba adással menekülnek az adós magyar cégek

Több mint 40 ezer magyarországi vállalkozás köthető külföldi tulajdonosokhoz. „Az 5200 németországi érdekeltségű vállalat túlnyomó része rendeltetésszerűen működik, beszámolóik szerint összességében 8 ezer milliárd forint éves árbevételt érnek el, és 30 milliárd forint adót fizetnek évről évre” – mondta Pertics Richárd, a BCE Nemzeti Cégtár Nonprofit Zrt. vezérigazgatója.

A húszas toplista második és harmadik helyén Ukrajna és Románia szerepel. Az utóbbi tíz évben bevett gyakorlattá vált, hogy a hazai tulajdonosok úgy próbálnak megszabadulni felhalmozott tartozásuktól, hogy cégüket a tartozással együtt elérhetetlen külföldi magánszemélyeknek adják el. „A szigorodó jogszabályok ellenére Magyarországon csaknem 4500 ukrán és ugyanennyi román érdekeltségű cég működik, de beszámolót csak 26 százalékuk tesz közzé, ami a jogszabályok értelmében eleve az adószám felfüggesztéséhez vezethet” – mondta a Nemzeti Cégtár igazgatója.

További probléma, hogy a mérleget leadó román és ukrán cégek adózás előtti eredménye összességében negatív, jelentős részük feltételezhetően nem azért van jelen Magyarországon, hogy gazdasági tevékenységet folytasson, hanem azért, mert az eredeti tulajdonosok felelősségének eltüntetése még nem fejeződött be. „A hazai vállalatok számára a legnagyobb veszélyt az ilyen típusú offshore cégek jelentik; ezekben az esetekben a tulajdonosi háttér és a kapcsolt vállalkozások ellenőrzése az egyik legfontosabb feladat üzletkötés előtt” – mondja a vezérigazgató. Olyan adóparadicsomként ismert országok, mint Ciprus, a Seychelles-szigetek és Suriname toplistás helyezése egyértelműen arra utal, hogy még van hova fejlődnie a hazai üzleti etikának. Az adózási morál fejlődése kulcskérdés lesz az ország hosszú távú versenyképességének biztosításához – jelentette ki Pertics.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.