Megalapozott a Zágráb megyei bíróság tegnapi döntése szerint a Hernádi Zsolt, a Mol Nyrt. elnök-vezérigazgatója ellen beadott horvát korrupció és szervezett bűnözés elleni ügyészségi (USKOK) vád – jelentette a horvát közszolgálati televízió (HRT). Az MTI tudósítás szerint az USKOK március 31-én emelt vádat Hernádi ellen, mivel szerintük tíz millió euró kenőpénzt adott át Ivo Sanader volt horvát miniszterelnöknek azért, hogy a Mol megszerezze a többségi irányítási jogokat az INA-ban. A bírósági tanács Hernádi Zsolt ellen fogva tartást rendelt el és jóváhagyta az USKOK azon kérését is, hogy távollétében lehessen lefolytatni a bírósági tárgyalást.
Hernádi Zsolt ügyvédje bejelentette, hogy fellebbezni fog a bírósági ítélet ellen, míg az USKOK képviselője elégedettségét fejezte ki a döntéssel kapcsolatban. Hernádi Zsolt védőügyvédei szerint a vád megalapozatlan és nincs jogi alapja annak sem, hogy Hernádiról távollétében döntsön a horvát bíróság. A védelem kérte, hogy töröljék el a vizsgálati fogságra vonatkozó döntést is, amelyet a bíróság a szökés veszélye miatt rendelt el.
Hernádi Zsolt ellen Magyarországon pótmagánvád alapján zajlott eljárás hasonló vádak alapján. Az első fokon eljáró Fővárosi Törvényszék május 26-án megszüntette az eljárást a Mol elnök-vezérigazgatója ellen a nemzetközi kapcsolatban elkövetett hivatali vesztegetés bűntette miatt indított büntetőperben, a jelentős kárt okozó csalás és a különösen jelentős vagyoni hátrány okozása miatti vád alól pedig felmentette. A pótmagánvádló, Bánhegyi Ilona, aki korábban a Mol vezető jogtanácsosa volt, azt követően indított eljárást, hogy a Központi Nyomozó Főügyészség elutasította a feljelentését, amit a Legfőbb Ügyészség is jóváhagyott.
Hernádi Zsolt magyarországi ügyvédje szerint a zágrábi bíróság formai és nem érdemi döntést hozott tegnap a Mol Nyrt. elnök-vezérigazgatója ellen folyó eljárásban. Zamecsnik Péter az MTI-nek kifejtette, hogy a zágrábi bíróság egyrészt arról döntött, hogy a vád megfelel a törvényes vád követelményeinek a horvát jogszabályok alapján, továbbá hogy az eljárás Hernádi Zsolt távollétében is folytatható. Hozzátette: a továbbiakban a pert tárgyaló bíróság hoz majd döntést. Az ügyvéd hangsúlyozta, amennyiben a Magyarországon folyó eljárásban született elsőfokú, nem jogerős döntés jogerőssé válik, az kötelező érvényű lesz Horvátországban is az alapjogelvek szerint.
A Fővárosi Törvényszék a május 26-án hozott elsőfokú ítéletében megszüntette az eljárást Hernádi Zsolt ellen a nemzetközi kapcsolatban elkövetett hivatali vesztegetés bűntette miatt indított büntetőperben, a jelentős kárt okozó csalás és a különösen jelentős vagyoni hátrány okozása miatti vád alól pedig felmentette. Megjegyezte, hogy az Interpol Hernádi Zsolt ellen kiadott körözésének felfüggesztése továbbra is életben van.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.