BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A nyár a rendszerek karbantartásának, korszerűsítésének ideje

FŰTÉSTECHNIKA Az Apolló 93 Kft. az üzemeltetők maximális biztonságát tartja szem előtt – léteznek ideális megoldások

A nyári időszak alkalmas leginkább a lakásfelújításra és átépítésre, sokan a beruházás részeként új fűtési rendszert is telepíttetnek. De a már meglévő rendszereket is ilyentájt célszerű átalakítani, korszerűsíteni.

– Minden új beruházónak vagy felújítónak azt tudnám javasolni, hogy lehetőség szerint kondenzációs kazánt szereltessen be, hiszen sokkal gazdaságosabb és biztonságosabb a hagyományos készülékeknél – tanácsolja Lukács Alajos, a szolnoki székhelyű Apolló 93 Kft. ügyvezetője.

Lukács Alajos 1993-ban alapította meg gázkészülékek üzembehelyezésével, karbantartásával, javításával, biztonsági felülvizsgálatával, fűtési rendszerek, napkollektorrendszerek komplett kivitelezésével foglalkozó családi vállalkozását, mely azóta is töretlenül működik. Az ügyvezető eredeti szakmája erősáramú műszerész, szakképesítését 1973-ban szerezte. 1979-ben váltott szakmát és kezdett ipari gázkészülékekkel foglalkozni. Az idők során folyamatosan képezte magát, sőt gépiparis diákok is jártak hozzá gyakorlatra. Több alkalmazottat is foglalkoztatott, és büszke arra, hogy keze alatt tették le a mestervizsgát, sőt azóta már önállóan boldogulnak a pályán. Jelenleg egyedül tevékenykedik. Ő a Magyar Épületgépészek Szövetségének megyei alelnöke, a Gáziparosok Országos Egyesületének megyei képviselője is.

– Nagyon fontos a gázkészülékek éves karbantartása! – figyelmeztet Lukács Alajos. – Sajnos az üzemeltetők többsége csak akkor hív szerelőt, ha már baj van. Nemegyszer olyan állapotban találom a készüléket, kész csoda, hogy nem okozott még balesetet. Sokan nem veszik komolyan az elhanyagolt készülékekben rejlő veszélyt.

Új fűtési rendszer kialakításánál kondenzációs kazán és napkollektoros rendszer kombinációját javasolja mint ideális megoldást. Napkollektorral az éves melegvíz-ellátás költsége 75 százalékkal csökkenthető, a ráfordított összeg pedig pár év alatt megtérül. Nyári időszakban szinte a teljes melegvíz-szükségletet fedezni tudja.

A biztonságra azonban minden készülék esetén ildomos figyelni.

A szakember szerint azonban az a legfontosabb, hogy készülékünket az adott típus központilag képzett szakemberére, tehát márkaszervizesre bízzuk.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.