Pöstyént először 1113-ban említik, nem sokkal később már ismerték az itteni gyógyforrásokat – nyilván az átható, kénes illatú vízről gondolták, hogy jó valamire… A hagyomány szerint maga Mátyás király is meglátogatta a forrásokat, hogy enyhítse fájdalmait, amit alighanem a sok húsevéstől szerzett köszvény okozhatott. 1549-ben Baselben jelent meg az első könyv, Georgius Wernher tollából, A Magyar Királyság csodálatos vizeiről. A győri születésű Torkos Justus János orvos és kémikus tanulmányozta először alaposabban a pöstyéni gyógyvizet, 1745-ben monográfiát is írt róla.
Erdődyek és a Winter-família
Pöstyén a századok során sok arisztokrata család tulajdonában volt, az utolsó közülük az Erdődy família 1720-1848-ig birtokolta, a fürdőt egészen 1940-ig. Az első fürdőépületet is ők építtették, 1778-ban, amit sajnos egy árvíz 1813-ban elpusztított. 1820-ban építették újjá, neoklasszicista stílusban, és Napóleonról nevezték el. Ugyancsak az Erdődyek ültették a park első fáit, hozatták nemes növényeit. 1889-től a Winter-család vette bérbe a fürdőt, több szállodát építtettek, korszerűsítették a fürdőket. Érdekesség, hogy az 1912-ben, szecessziós stílusban épült Thermia Palace luxushotelt az a Hegedűs Ármin tervezte, aki a budapesti Gellért-szálló építésében is részt vett. Száz év alatt alig változott az épület, ma is azt a békebeli hangulatot árasztja, mint egykor – modern szolgáltatásokkal, természetesen. Pöstyén a 20. század elejére felvirágzott, divatos fürdőhellyé vált, a világ minden szögletéből érkeztek a vendégek, köztük koronás fők, például Ferdinánd bolgár cár, I. Károly osztrák-magyar király, II. Vilmos német császár, sejkek, maharadzsák és ismert művészek.
Az ide látogató ma is érzi az egykori Osztrák-Magyar Monarchia békés légkörét, amikor Pöstyén városából a Vág kialakította szigetre érkezik. A csöndet csak a madarak csivitelése töri meg, autóforgalom nem bántja a fürdővendégek nyugalmát.
Termálvíz és gyógyiszap
A 60 méter mély különleges kutak magas ásvány-tartalmú termálvize eredetileg 2000 méter mélységről, kilenc forrásból fakad, kémiai összetételük és hőmérsékletük állandó, 67-69 Celsius fok közötti. A gyógyhatású kénes iszap az ásvány-tartalmú termálvíz, valamint a speciális bakteriális mikroflóra hosszas kémiai együtthatásának eredményeként alakult ki, ami különösen mozgásszervi megbetegedések esetén hatásos. Ide tartoznak a csont és ízületi-, az izom és kötőszöveti-, valamint a mozgáskoordinációban igen fontos, központi és perifériás idegrendszer betegségei is.
A Pöstyéni fürdőben jelenleg kínált gyógyeljárások és fürdőkezelések a legújabb tudományos eredményeken alapulnak. A betegek több mint 60 gyógyeljárás között választhatnak a különféle masszázsoktól kezdve a fotóterápián és oxigénterápián keresztül egészen az inhalációkig. A fürdő orvosi felügyelet melletti fogyókúrákat, a táplálkozási egyensúly helyreállítását, mozgásszervi megbetegedések megelőzésére szolgáló programot, valamint a „Burn-out” (kiégés) szindróma kezelését is ajánlja a szolgáltatásai között.
A központban a gyógyvizes medencéket forró és hűvösebb vizű részekre osztották, így azok a betegek, akik a víz magas hőfoka miatt nem tudták igénybe venni a termálvizes tükörmedencéket, most már sikeresen kezelhetőek. A rehabilitációs központ a legfejlettebb gyógyászati módszereket alkalmazza a betegek rehabilitálása során, beleértve egy kis konyhát és egy autót is, a mindennapi életben szükséges készségek visszaszerzése és gyakorlása érdekében.
A központban a gyógyvizes medencéket forró és hűvösebb vizű részekre osztották, így azok a betegek, akik a víz magas hőfoka miatt nem tudták igénybe venni a termálvizes tükörmedencéket, most már sikeresen kezelhetőek. A rehabilitációs központ a legfejlettebb gyógyászati módszereket alkalmazza a betegek rehabilitálása során, beleértve egy kis konyhát és egy autót is, a mindennapi életben szükséges készségek visszaszerzése és gyakorlása érdekében. Szállodák két csillagtól a luxusszínvonalig A gyógyfürdő vendégei a kedvezőbb árú két- vagy háromcsillagos hotelek, illetve luxus lakosztályok között választhatnak. A kezelések mellett a vendégek golfozhatnak, teniszezhetnek, biciklizhetnek, kirándulhatnak, sőt lovagolhatnak is. A közeli sĺňavai duzzasztógát nyáridőben ideális vitorlázásra, evezésre, szörfölésre vagy vízisízésre. A környék kiváló kirándulásokra, borpincék, kastélyok és nemesi udvarházak kínálnak érdekes látnivalókat.-->
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.