A tavalyi fejlesztések eredményeképpen az év elején auditálta a 700 négyzetméteren elhelyezett, 1,4 milliárd forintos új gépsort a Volkswagen AG küldöttsége fővárosi üzemben.
A gyártósor 37 berendezéséből 32 magyar beszállítóktól származik. A budapesti telephelyen tavasszal elkészült az egymilliomodik Start-Stop részegység. A Continental eddig 5,8 millió eurót fektetett be a Start-Stop egységek gyártásába a budapesti telephelyen, ahol az idei harmadik negyedévben több tízmillió euró értékű gyártósorokat telepítenek a fékvezérlő elektronikai berendezések új generációja számára.
Az év elején lezárult beruházás keretében 12 új gyártósort telepítettek a Continental Automotive Hungary Kft. Veszprémben lévő másik gyárába, ahol a fejlesztésnek köszönhetően 152 fővel nőtt a foglalkoztatottak létszáma. A beruházás összértéke 2,8 milliárd forint, melyből félmilliárd forint uniós támogatás. A cégcsoport ugyanakkor nem csupán gyártó-, hanem világszínvonalú fejlesztőközpontot és tesztpályát is működtet Veszprémben.
Amint Rábai Dániel, a Continental csoport országkoordinátora lapunknak elmondta, az idei évtől a veszprémi kutató-fejlesztő központ a világ élvonalába került, ugyanis a különböző fékrendszerek vezérlő egységeinek fejlesztése, tesztelése, és a teljes körű projektirányítás is a városba került.
Így például Veszprémből tartják majd a kapcsolatot az autógyárakkal, s innen koordinálják más Continental-egységek például a frankfurti központ ez irányú tevékenységét is Ez óriási eredmény, amire mi magyarok méltán büszkék lehetünk – emeli ki Rábai Dániel, hozzá téve, hogy emellett a passzív biztonsági rendszerek (kerék- motor- fordulatszám) szenzorok kutatás fejlesztési részlege mintegy 40 fővel gyarapszik.
A makói központú, de Vácon is telephellyel rendelkező ContiTech Fluid Automotive Kft.-nél tavaly megkezdték a műanyag alapanyagú hűtő- és fűtő csövek hőformázását, amit idén a váci gyárban történő extrudálás is kiegészít. Az első félévben megkezdődött a műanyag gyorscsatlakozók gyártása is Vácon, ami kiváltja az eddigi külső beszerzést. Vácon és Makón egyaránt egy-egy úgynevezett kompetenciaközpontot hoz létre a Continental.
A vállalat ezidáig többmillió eurót fektetett be a szükséges gyártósorokba és laboratóriumi felszerelésekbe, és ebben az évben összesen további 7 millió eurót költ fejlesztésekre. A beruházásokkal tavaly közel 50 új munkahelyet teremtett a cégcsoport váci és makói telephelyén, idén várhatóan további 40 új dolgozót vesz fel a cég.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.