Nyáron az élelmiszerek megfelelő tárolására különösen oda kell figyelni. A hűtőszekrény a legmelegebb hónapokban nemcsak az ételek frissességének megtartásában segít, de lelassítja a veszélyes mikrobák szaporodását is. Antal Emese, dietetikus tanácsaival elkerülhetjük, hogy a nyári meleg miatt megromoljanak az ételeink, s így egy kellemetlen gyomorrontástól is megkímélhetjük magunkat.
Első és legfontosabb a hűtőszekrény rendszerezése: „A hűtőben való tároláskor, mindig a régebbi élelmiszerek mögé helyezzük a frissen vásároltakat. Így nagy valószínűséggel a korábbi lejárati idejű termékeket vesszük elő és fogyasztjuk el, amellyel hozzájárulunk a spóroláshoz is, hiszen kevesebb étel kerül a kukába.”
„Nem érdemes meleg, forró ételt rögtön betenni a hűtőbe vagy a fagyasztóba, mivel ez is megemeli a hőmérsékletet, és kedvezőtlenül hathat más élelmiszerekre” – teszi hozzá Antal Emese. De mi legyen akkor, ha még forró a leves? Ha az ételt egyszer már megfőztük, azt két órán belül, – vagy nagy forróságban egy órán belül – a hűtőszekrénybe vagy fagyasztóba kell tenni. Ha a frissen főzött vagy felmelegített ebédünk tovább áll szobahőmérsékleten, baktériumok szaporodhatnak el benne, így akár kellemetlen gyomorrontást is kaphatunk.
Nyáron a frizsiderünk hőmérsékletszabályozóját állítsuk hidegebbre, és mindig ellenőrizzük, hogy az ajtó csukva van-e. Gondoljuk végig, hogy mit szeretnénk kivenni a hűtőből, és így egy ajtónyitással tudjuk ezt megoldani.
A Samsung Food ShowCase amerikai típusú hűtőszekrény tervezésnél például nagy figyelmet fordítottak arra, hogy tökéletesen átlássuk a készülékben tárolt élelmiszereket, könnyedén és gyorsan hozzáférhessünk a leghátsó rekeszekben tárolt kis apróságokhoz is.
Figyeljünk oda!
Nyáron a legyek és muslicák ellen védjük az asztalra tett ételeket például hálós védőtakarással. Kiemelt figyelmet kell szentelnünk a megfelelő higiéniának: mindig hűtőtáskában szállítsuk a romlandó ételeket, amit használat előtt alaposan mossunk ki.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.