BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Falusi szállás helyett vonzóbb az olcsó szálloda?

Verseny A fejlesztések szükségességére, a tematikus utakban rejlő lehetőségekre és a képzés fontosságára hívta fel a figyelmet Szabó Géza, a Falusi és Agroturizmus Országos Szövetségének (FATOSZ) alelnöke a falusi turizmus versenyképességének megőrzése érdekében. A Dél-dunántúli Falusi Turizmus Klaszter elnöki tisztét is betöltő szakember az MTI-nek azt mondta: a részben európai uniós támogatásból épült, jelentős kapacitással bíró három-négycsillagos hotelek egyre nagyobb konkurenciát jelentenek a falusi vendéglátók számára, mert az év nagy részében egy hétköznapi éjszakára kínált akciós, félpanziós áraik személyenként csak 1-2 ezer forinttal magasabbak a kis vidéki szállásadók által kért összegnél, ez pedig már a régi vendégkört is megfontolásra készteti.

Szabó Géza utalt rá, hogy a falusi turisztikai szolgáltatók területi működését, adózását érintő, egyben a tevékenységet nehezítő jogszabályi változások az elmúlt években felgyorsították a generációváltást és a cégek, befektetők megjelenését az ágazatban, ennek eredményeként sokan több tízmillió forintos beruházást valósítottak meg szolgáltatásuk színvonalának emelésére. A falusi szálláshelyek egy része a kiépítettség, felszereltség tekintetében felveszi a versenyt a hotelekkel, például szauna, gőzkabin, s egyebek mellett udvari medence használatát is lehetővé teszi a vendégeinek – hangsúlyozta.

Magyarországon az 1980-as évek végén indult be a falusi vendéglátás. A csúcs 2008. volt, amikor a turisták mintegy 8 ezer regisztrált szállásadónál 744 ezer, a mélypont pedig 2010., amikor csak 371 ezer vendégéjszakát töltöttek el. „A gazdasági válság, a generációváltás és az elmúlt években az ágazatot érintő kedvezőtlen jogszabályi változások miatt a korábbi felére, mintegy 4 ezerre esett vissza a szállásadók száma, de a forgalom lassan növekszik, 2013-ban mintegy félmillió vendégéjszaka volt” – közölte Szabó Géza.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.