Cégvilág

Kerülő úton jöhet a paksi fűtőelem

A piaci szereplőknek kedvet kell csinálni az erőmű-felújításokhoz, Ukrajnát elkerülve is érkezhet a paksi fűtőelem. Lehet, hogy a Gazprom Magyarországon tárol majd gázt, egyébként a Déli Áramlat ellenzői nem kínáltak gázellátási alternatívát a térségnek. A nonprofit valójában „non-osztalékot” jelent. Minderről Aradszki András, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium energetikai államtitkára nyilatkozott a Világgazdaságnak.

– Milyen fő feladatokat kapott a következő négy évre?
– A 2011-ben elfogadott, 2030-ig szóló, és 50 éves kitekintést energiastratégia rögzíti az ország majdani energiamixét, de az azon belüli arányokat nem adja meg. Az általam vezetett államtitkárság elsődleges teendője az, hogy e stratégiát az energiabiztonsági szempontok mentén, szabályozási úton „lefordítsa”.
 
– Ez pontosan mit takar?
– Olyan feltételeket kell teremteni, hogy a piaci szereplők tervezetten és ütemezetten hozzáláthassanak az erőmű-felújításokhoz és hatékonyság-növelésekhez, hogy úgy érezzék, érdemes az itteni áramtermelésbe fektetniük. Támogatjuk a magántőke jelenlétét az áramtermelésben. 2025 táján sok hazai erőmű engedélye lejár, új beruházások nélkül kockázatos lehet ez az időszak.

 Az atomerőmű mellett számítunk a lignitüzemű Mátrai Erőműre, és bízunk a gázüzemű blokkok újbóli üzembe helyezésében is. Igaz, a piaci helyzet jelenleg nem kedvez a gázalapú villamosenergia-termelésnek, mert a külföldről érkező villamos energia olcsóbb a hazainál, és viszonylag magas a földgáz ára.  Bár hosszú távú előrejelzések szerint a földgáz ára csökkenni fog egyes régiókban, de a politikai kockázat nem zárható ki teljesen. A gáz árának csökkentéséhez ezért elengedhetetlen az útvonal- és a forrásdiverzifikáció, illetve ennek keretében a határkeresztező földgázszállítási infrastruktúrák biztosítása.
 
– Egyes aggályok szerint túl korán akarjuk átadni az új paksi blokkokat, nem lesz még piaca a többletáramnak, az energiamixben pedig túl nagy lesz a nukleáris energia aránya.
– Említettem, hogy 2025-30 között több fosszilis alapon termelő erőművi blokk kiesése várható, a működési engedélyük lejárta miatt. Ráadásul jelenleg nem tudjuk pontosan, hogy a piaci szereplők hogyan ütemezik a leállításokat. A jelenleg is üzemelő és az új paksi blokkok párhuzamos termelése azért sem jelent majd akkora többletet, mert a meglévő atomerőművi blokkok teljesítménye csökkenni fog az üzemidejük végéhez közeledve. Nagyjából és összességében a megcélzott üzembe helyezésekkel marad egyensúlyban a hazai villamosenergia-termelés.
 
– Paks szempontjából problémás lehet az Ukrajnán keresztüli nukleáris fűtőelem szállítása, és a sérült elemek visszaszállítása is. Mi a megoldás?
– Már keressük az alternatív szállítási útvonalakat, de hangsúlyozom: két évre elegendő tartalékunk van, a sérült elemek biztonságosan tovább tárolhatók Magyarországon, esetleges itt maradásuk nem befolyásolja az atomerőmű normál üzemi működését.
 
– Hol tart az extra, 100 milliárd forintnyi orosz gázmennyiség beszerzése?
– A többletmennyiség betárolása megkezdődött, a tárolók töltöttségét a tárca folyamatosan figyelemmel kíséri. Felmerült annak lehetősége is, hogy a Gazprom Magyarországon tároljon gázt.
 
– Ilyen szándéka korábban is volt a társaságnak, de magasak az itteni szállítási és tárolási költségek. Ez mennyire piaci adottság, és mennyire lehet rajta szabályozási eszközzel változtatni?
– Gázpiaci szempontból Magyarország zsákfalu, ezért sincs meg a remélt forgalom a gáztőzsdénken sem. Míg a külföldi tárolók töltöttsége a gáztőzsdék és a tranzitvezetékek közelsége, azaz kereskedelmi és gyakorlati okokból magas, Magyarországon az egyetemes szolgáltatókra és a biztonsági készletekre vonatkozó előírások alapján és kereskedelmi alapon is van betárolás. A hazai gázpiac a hálózati adottságok mellett egyelőre nem elég volatilis, így viszont a magyarországi szállítás és tárolás folytonos kihívások elé néz.
 
– Úgy tudom, hamarosan több gáz kerül az előírt szintre már feltöltött biztonsági tárolóba, és az egyetemesek is betárolják a kötelező mennyiséget. Miért kell az MVM-nek ezen felül, hatalmas pénzért még gázt vásárolnia? Az ukrajnai kockázat miatt?
– Valóban szó van a biztonsági készlet megnöveléséről, amelynek alapvető célja Magyarország ellátásbiztonságának fokozása.
 
– Nem rontja-e az erős magyar-orosz energetikai kapcsolatokban a magyar fél tárgyalási pozícióit az, hogy az ukrán-orosz konfliktusban Magyarország határozottan kiáll Ukrajna mellett?
– Magyarország nem tehet mást, mint hogy az általános nemzetközi jogi alapelvek mentén, a moralitás szempontjait érvényre juttatva azt mondja, hogy egy szuverén és erős Ukrajna létezésében érdekelt. Az ukrajnai magyarokért az alaptörvény értelmében is felelősséget kell vállalnunk. Ez világos üzenet, ezen a téren egy platformon vagyunk az uniós országokkal. Ami pedig a tárgyalópozíciónkat illeti: az a politika művészete, hogy a kapcsolataink ne romoljanak, ha pedig romlanak, akkor máshol megtaláljuk a kompenzálás lehetőségét. Ez azonban nem az energetikai államtitkárság feladata.
 
– Mi a véleménye a Déli Áramlat beruházásról?
– Az orosz-ukrán helyzet nem először veszélyezteti a hazai ellátás biztonságát, ezért nagyon erősen ki kell állnunk a Déli Áramlat beruházás mellett, mert ezen a vezetéken sokkal kisebb kockázat mellett juthatunk orosz gázhoz. Főleg, mivel a projekt ellenzői eddig semmiféle alternatívát nem kínáltak térségünk, benne pedig Magyarország stabil gázellátására abban az esetben, ha Ukrajnán keresztül nem jutnánk gázhoz. Ezért fontos a közeljövőben üzembe helyezendő magyar-szlovák földgázvezeték, és ezért is nagyon határozott a magyar kormány álláspontja, hogy Horvátország felől is érkezhessen gáz, a magyar-román fölgázvezetéken pedig Románia felől a mostani minimálisnál nagyobb mennyiség áramolhasson hazánkba. Az utóbbira már van is ígéret. Az ellátást javítaná az észak-déli földgázfolyosó kiépítésének (ide értve az LNG-terminálokat is) felgyorsítása.
 
– Brüsszelnek azonban aggályai vannak a Déli Áramlat szerződései miatt, és feltételei vannak a magyar-szlovák interkonnektor üzembe helyezésével kapcsolatban is.
– Magyarország abban érdekelt, hogy a Déli Áramlat az európai normák szerint épüljön meg, ezért minden erőnkkel támogatjuk, hogy az EU erről megállapodjon Oroszországgal. Viszont az Európai Uniónak és Oroszországnak is meg kell találnia a mindkét fél számára elfogadható jogi és praktikus megoldást, kompromisszumot. Brüsszeltől egyébként ha gyakran nehézkesen is, de minden jóváhagyást meg szoktunk szerezni, ezen is dolgozunk. A magyar-szlovák vezeték kereskedelmi üzemét 2015 elején megindítja a vezeték tulajdonosa, a Magyar Gáz Tranzit Zrt.
 
– Nem visszás-e, hogy a politikusok csak addig sürgették a nonprofit energiaszolgáltatást, amíg az a külföldi versenypiaci szereplőkre vonatkozott, amióta viszont felmerült az állami közműcég létrehozása, az MVM-nek pedig lettek egyetemes piaci érdekeltségei, már elfogadható a nyereség?
– Semmilyen elmozdulás nem volt e téren. A meghatározás korábban is inkább „non-osztalékot” takart. A cél ugyanis az volt, és ma is az, hogy az itt megtermelt hasznot a külföldi tulajdonosok ne vigyék ki az országból, azt fordítsák a biztonságos energiaellátás fenntarthatóságát szolgáló karbantartásokra, fejlesztésekre és beruházásokra.

erőmű-felújítás paksi Déli Áramlat
Kapcsolódó cikkek