BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

KUKA Robotics: közel nyolcszázan dolgoznak a cégnél Füzesgyarmaton

A robotokhoz tartozó vezérlőszekrényeket és kábeleket gyártó KUKA Robotics Hungária Ipari Kft. a legjelentősebb munkaadó Füzesgyarmaton – derült ki a város legutóbbi képviselő-testületi ülésén, ahol az ügyvezető számolt be a társaságról, a foglalkoztatottsági adatokról. A cég magyarországi fő gyártási tevékenysége az észak-békési településen zajlik, közel 13 ezer négyzetméteren. A gyár kapcsolószekrényeket és az azokhoz szükséges kábeleket szállít a németországi anyaháznak.

A KUKA Robotics Hungária Ipari Kft. közel 800 embernek biztosít munkát Füzesgyarmaton, a létszám azonban ingadozó, mivel a világpiac változásait helyben kell kezelni: ha az csökkenő tendenciában van,

a termelési kapacitást is vissza kell venni. Míg 2008-ban 250 dolgozót foglalkoztatott

a cég, ez a szám 2012-ig folyamatosan emelkedett, majd az utóbbi években ezen a szinten stabilizálódott.

A foglalkoztatottak valamivel több mint fele helybeli, a másik fele 30–40 kilométeres vonzáskörzetből érkezik. A jelenlegi 787 munkavállaló 57 százaléka férfi, 43 százaléka pedig nő. Tizenhat százalékuk 8 általános, 39 szakmunkás, 28 szakközépiskolai, 15 gimnáziumi, 2 pedig egyetemi, főiskolai végzettséggel rendelkezik, azaz dominálnak a szakmunkás végzettséggel rendelkezők.

Füzesgyarmat számára a gazdasági társaság tavaly több mint 90 millió forintot fizetett iparűzési adóként, és idén is már 42 millió forinttal járult hozzá a költségvetés bevételi oldalához. Nemcsak ezzel segíti azonban a várost a KUKA Robotics Hungária Ipari Kft., hanem azzal is, hogy tavaly 2,3 milliárd forint forgalmat generált a füzesgyarmati beszállító vállalkozásoknak, és ez már idén is túllépte eddig a 700 millió forintot. A cég teljes bérköltségként tavaly 5 milliárd forintot fizetett ki a munkavállalóinak.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.