A burkolatok színei, mintái, felületei vég nélkül variálhatóak egymással. Ha a helyiség jellegtelen, már pusztán a jól megválasztott színekkel is esztétikai hatásokat válthatunk ki. A sötét színek, a „tömény” minták szűkítik és melegebbé varázsolják a szobát, miközben a világos színek tágítják a teret, levegős hatást keltenek. Amennyiben valaki bizonytalan a választásban, a legjobb, ha a semleges, világos színek és a nyugodt felületek mellett dönt. Ne hagyjuk magunkat túlságosan elkábítani a gyorsan tovatűnő divatáramlatoktól. Főként a költségesebb beruházást igénylő, nagyobb helyiségek esetében legyünk óvatosak, s lehetőleg a hosszabb távra szóló, divatokat túlélő anyagokat részesítsük előnyben.
Fontos figyelni az egyes helyiségek egymáshoz való viszonyára is, ugyanis ha egy szobából átlátás van a többibe, el kell döntenünk, hogy az átlátásból adódó kapcsolatot erősíteni, vagy inkább gyöngíteni szeretnénk. Például egy egyszínű, szolid felületű burkolat „vég nélkül” folytatódva mindenképpen nagyvonalú és egységes hatást eredményez. Ha valamilyen módon (erkély, kert, bejárati ajtó) a külső térhez is kapcsolódunk, az átmenetre a legalkalmasabb a tégla-, vagy kőpadló. Amikor a szoba dobozszerűségéről akarjuk elterelni a figyelmet, alkalmazzunk nagy mintákat, élénk színeket. Ezzel szemben a feszes minták, a világos és sima felületetek nyugalmat árasztanak.
Mivel manapság általános gyakorlat a konyhát az étkezővel és a nappalival egy térbe vonni, a padló kiválasztásánál célszerű ezt a három funkciót is figyelembe venni, s az azonos, vagy az elkülönülő burkolat meghatározásánál számolni velük.
A puha padlón kellemes járni. A parafa és a PVC könnyen tisztítható, a gumin szinte hangtalanul lépdelünk. A keményebb burkolatok, mint a kerámia, a mozaik, a márvány, vagy a pala kopásálló és dekoratív, de hideg, és fárasztóbb rajta járni. A lakkozott fa meleg és hosszú életű, de ott, ahol gyakran járunk, gyakran kell a felületét kezelni, emellett csúszós is lehet. A szőnyegpadlót nehéz tisztítani, aki mégis ragaszkodik hozzá, lehetőleg műszálas alapanyagút válasszon.
A hálószobába bármilyen anyagot is veszünk, az legyen puha és meleg. Parafaburkolat, vagy lakkozott parketta, habalátétes PVC-padló egyaránt megfelelő, s az összhatás egy-egy szőnyeggel még barátságosabbá varázsolható. Aki szeret mezítláb közlekedni és nem hajlamos a porallergiára, annak a legcélravezetőbb a szőnyegpadló.
A fürdőszobába fontos, hogy könnyen tisztítható és vízálló megoldást válasszunk. Lehetőleg nagy lapokat, széles csíkokat keressünk, ugyanis ott, ahol kevesebb az illesztés, kevésbé tud a víz az aljzatba beszivárogni. A parafa tartós, általában előkezelt, ezért nem foltosodik. A kő- és kerámia-burkolók tartósak, azonban padlófűtés nélkül télen hidegek lehetnek. A márvány fokozottan csúszásveszélyes, a pala és a kvarcit ebből a szempontból kevésbé veszélyes.
A gyerekszobában a padló legyen meleg és kellemes tapintású. Leginkább javasolható a PVC, a parafa és a puha linóleum. Ezek könnyen tisztíthatóak, s később lecserélhetők parkettára, vagy szőnyegpadlóra.
Végezetül egy apró tipp: ha az előszobába új padlóburkolatot tervezünk, érdemes a bejárati ajtó belső oldalánál egy megfelelő méretű mélyedést kihagyni, ahová majd a lábtörlőt besüllyeszthetjük.
Végezetül egy apró tipp: ha az előszobába új padlóburkolatot tervezünk, érdemes a bejárati ajtó belső oldalánál egy megfelelő méretű mélyedést kihagyni, ahová majd a lábtörlőt besüllyeszthetjük.-->
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.