Kláricz János, a község polgármestere elmondta, az önkormányzat ingatlant, a könyvtár volt épületét biztosította az üzem helyszínének, ami a település központi részén helyezkedik el, könnyen megközelíthető. Az engedélyek megszerzéséhez, az adminisztrációs teendőkben nyújtott segítséget a község, illetve az ingatlant is rendbe tették
– frissen kimeszelték –, a mosdót is akadálymentesítették.
– Egy negyvenes keretet határoztak meg a létszám tekintetében, jelenleg harmincöten dolgoznak, zömében hat órában, de van, aki négy órában. Most papírzacskókat készítenek, de a távlati célok között szerepel az elektronikai eszközök szétszerelése, válogatása is. Minden egyes munkafázist betanítanak a foglalkoztatottaknak – mondta Kláricz János polgármester, kiemelve, Bucsán régóta nem volt ilyen léptékű munkahelyteremtés.
Ezt erősítették meg az üzemben dolgozók is, ők is hangsúlyozták, hogy nagyon örülnek a lehetőségnek. A környékben, helyben ugyanis nem nagyon akad esély a munkára, és azoknak, akiket leszázalékoltak, még nehezebb állást találni. Szoboszlai Józsefné üzemvezető elmondta, fél éve hirdették meg ezt a lehetőséget számukra, később tesztet írtak, orvosi alkalmassági vizsgálaton vettek részt – azóta vártak a júliusi kezdésre.
– Több volt a jelentkező, mint ahányan néhány hete munkába tudtak állni, de várható még a létszám bővítése – folytatta Szoboszlai Józsefné. Heten már korábban is az Ösvény Esélynövelő Alapítványon keresztül ténykedtek a jelenlegi foglalkoztatottak közül, Bucsáról átjártak Füzesgyarmatra. A többiek újonnan kezdték a munkát a szervezet kötelékében. Az üzemben egyébként mindenki bucsai – a hangulatra, ismertségre így nem lehet panasz –, és mindannyian leszázalékoltak, ugyanis csak rehabilitációs foglalkoztatottak dolgozhatnak.
Az üzemvezető is kifejtette, hogy betanított munkát végeznek, minden egyes fázist előre megmutatnak a dolgozóknak. Amikor ott jártunk, papírzacskókat, -szatyrokat készítettek. A méretes papírokat az egyik asztalnál hajtogatták, a másiknál ragasztották, egy harmadiknál már a kész termékeket kötegelték és csomagolták. Szoboszlai Józsefné is megerősítette, olyan feladatokat végeznek, amit az Ösvény Esélynövelő Alapítvány szerez számukra a megrendelőktől.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.