BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Magyarországból ismét exportálható sertéshús Japánba

Magyarország teljes területéről ismét exportálható a sertéshús Japánba, a japán Mezőgazdasági, Erdészeti és Halászati Minisztérium július 23-án ugyanis bejelentette a korábbi korlátozás megszüntetését - tájékoztatta a Földművelésügyi Minisztérium (FM) pénteken az MTI-t.

A korlátozás feloldását az tette lehetővé, hogy a japán hatóságok lezárták az eddig tilalom alatt álló négy magyar megyében - Pest, Nógrád, Heves és Borsod-Abaúj-Zemplén - a vaddisznóban előfordult klasszikus sertéspestis-mentességével kapcsolatos, mindenre kiterjedő vizsgálataikat. Ezek során megállapították, hogy az érintett megyék megfelelnek a japán állategészségügyi követelményeknek, és nincs akadálya az exportnak.

Az FM szerint a mostani siker - a tokiói magyar nagykövetség elengedhetetlen közreműködése mellett - annak köszönhető, hogy Bognár Lajos élelmiszerlánc-felügyeletért felelős helyettes államtitkár ez év márciusában látogatást tett Japánban, valamint az Állategészségügyi Világszervezet (OIE) májusi éves közgyűlésén is kétoldalú tárgyalást folytatott az ügyről.

A japán agárminisztérium kiemelte: a különleges és rendkívül jó minőségű, magyar mangalicából származó sertéshúsra komoly piaci igény mutatkozik a szigetországban. Következő lépésként pedig megkezdődhet a kiszállításhoz szükséges jelenlegi dokumentáció és állat-egészségügyi bizonyítvány módosítása - jelezte az FM.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.