BEUTAZÓK Bár a beutazó turizmus nem zárt jó hónapot májusban, a KSH adatai szerint az amerikai piaccal nincs probléma. Az Egyesült Államokból érkező vendégek 63,6 ezer éjszakát töltöttek Magyarországon, ez 13 százalékos növekedést jelent. Ez a szám ezúttal a hatodik legfontosabb küldőpiaci pozícióhoz volt elég, de harmadik helyen végzett osztrákok sincsenek beláthatatlan távolságra a maguk 71 ezer éjszakájával. A lengyel, a francia, az olasz és a holland piacot pedig most megelőzte az amerikai.
„Az átlag amerikai utazása során 3-5 országot is bejár, gyakran egymástól távol eső országokat is felkeres. A vendégek elsősorban a jó szállodákban laknak, költésük magas, érdeklődnek a kulturális kínálat iránt, értékelik a magas szintű gasztronómiát és borkultúrát” – olvasható a Magyar Turizmus Zrt. taktikai tervében. Szerintük az előrejelzések biztatóak, 2017-ig évente 4,5 százalékkal nő az amerikai távolsági utazások száma, Európa iránt nem lankad az érdeklődés, régiónk iránt pedig fokozottan nőni fog. A dunai hajóutakra évente sok százezer amerikai látogat el, elsősorban az idősebb korosztályból. A Magyarországra utazók között nagy számban vannak olyanok, akiknek őseik a Kárpát-medencéből származtak el, sokan bírnak zsidó gyökerekkel, ők élénken érdeklődnek a zsidó emlékhelyek iránt. „Az észak-amerikai piac egyik fontos eleme a filmturizmus. Egyre több nagyjátékfilm, sorozat készül Magyarországon. A sokszínű forgatási helyszínkínálat mellett hazánk sikeréhez hozzájárul a filmkészítők által igénybe vehető adókedvezmény és költség-visszatérítés” – fogalmaznak.
Hónapok óta az izraeli beutazó piac fejlődött a legdinamikusabban, májusban viszont nagyon megtört a lendület, hiszen még az ukránnál is nagyobb visszaesést produkált. A 20,9 ezer vendégéjszaka közel 27 százalékos zuhanást jelent. A KSH által mért országok közül ennél rövidebb ideig csak a dánok, a belgák és a japánok maradtak nálunk.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.