BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Növelték az eladásaikat

Immáron több mint húsz esztendeje, hogy a békéscsabai székhelyű Frühwald Kft., az osztrák Frühwald GmbH leányvállalata megnyitotta kapuit Magyarországon. A hazánkban 1993 óta jelen lévő betonelemgyártó és -forgalmazó cég Békés megye egyik vezető vállalkozása

Kezdetben kilenc alkalmazottat foglalkoztattak a Békéscsabán található telephelyükön. A cég fejlődését jelzi, hogy mára már három helyszínen – Békéscsabán (1993-tól), Újfehértón (1995-től) és Sóskúton (1998-tól) – közel száz munkatárs dolgozik.

A Frühwald Kft. szolgáltatásai négy fő profil köré csoportosulnak: magasépítési elemek, térburkolókő-rendszer, víz-, szennyvíz- és mélyépítési elemek, valamint kéményrendszerek gyártásával és értékesítésével foglalkoznak. Forgalmuk tavaly meghaladta a nettó 2,3 milliárd forintot. Az anyacéget Ausztriában 1930-ban Anton Frühwald alapította, mely azóta is családi kézben van, a jelenlegi tulajdonos Friedrich Frühwald.

– A kezdetekkor 4–5-féle térburkoló kő, és 3-3-féle zsalukő, illetve falazóelem alkotta a cég kínálatát. Ebben az évben immáron 800 termékből választhatnak a hozzánk fordulók – tudtuk meg Holl Hannestől. A Frühwald Kft. ügyvezetője elmondta, bevált stratégiájuk, hogy a folyamatos növekedés mellett mindig megfeleljenek a piac aktuális követelményeinek.

– 2008-ban, az egyik legjobb évünkben 5,7 milliárdos volt

a forgalom, a válság beköszönte után majdnem egyharmadára esett vissza az eladás. Ugyanakkor jó előre felkészültünk a nehézségekre, így nem ért meglepetésként bennünket a kialakult helyzet. Annyiban változtattunk az eddigiekhez képest, hogy még nagyobb hangsúlyt fektetünk a vevők igényeinek kiszolgálására. Emellett minden évben új termékekkel jövünk ki, próbáljuk követni, sőt, sok esetben diktálni az aktuális trendeket.

A cég három telephelyén is fejlesztett. Csabán egy egymilliárdos projekt részeként az érdekeltségünkbe tartozó területek méretét 44 ezer négyzetméterről 100 ezer négyzetméterre növelték. A 2008-as beruházás során felépítettek egy gyártócsarnokot, amelyben a legmodernebb gyártógépsorokat helyezték el.

– Cégünknél a nagy volumenű fejlesztések befejezése után köszöntött be a piac gyengülése, melynek hatása a Frühwaldot sem hagyta érintetlenül. Visszaesett a kereslet, így csökkent kapacitásunk kihasználtsága. Ugyanakkor a korábbi fejlesztések, beruházások miatt, valamint a cégnél végrehajtott racionalizálás következtében nem nőtt lényegesen a gyártási költség. A kisebb forgalom miatt úgy pozícionáltuk át termékportfóliónkat, hogy eleget tudjunk tenni a változó piaci igényeknek. Mindemellett a szakképzett munkaerőt és a már rendelkezésre álló gépeket nem érintette a racionalizálás, így ha a piac úgy kívánja, akkor bármikor újra növelhetjük a gyártás volumenét.

Holl Hannestől megtudtuk, tavaly a 2012-es évhez képest növelték az értékesítést. Az ügyvezető igazgató elmondta, hazánkban nyolc százalékkal nőtt a cég forgalma. Leginkább térköveik iránt volt kiemelt a kereslet,

12 százalékkal nagyobb mennyiséget értékesítettek a tavalyi esztendőben, mint egy évvel korábban. Holl Hannes emlékeztetett, a lakossági vásárlókon túl, főleg az ipari és állami beruházásoknál, útépítéseknél építették be

a Frühwald Kft. termékeit.

– Egyebek között a békéscsabai belváros átalakításánál

10 ezer négyzetméter, a szarvasi központ rekonstrukciójánál közel 20 ezer négyzetméternyi térkövet fektettek le partnereink. Több útépítésnél, például a 47-es útnál található kerékpárosszakasznál, valamint a budapesti belvárosnál, illetve a csabai kolbászfalunál ugyancsak Frühwald térköveket használtak. Ezzel összefüggésben az egyéb útépítési elemek értékesítését is 28 százalékkal sikerült növelni. A mélyépítési és csatornaelemek, valamint kútgyűrűk piacán pedig 100 százalékos növekedést értünk el – sorolta eredményeiket. A magyarországi eladások mellett a romániai export is nőtt. A 2014-es esztendőre 15 százalék körüli növekedést várnak. A külső hatások kapcsán az ügyvezető elmondta, a hitelkamat csökkenése javítja, míg a forint gyengülése negatívan befolyásolja üzemi eredményüket.

– Némiképp megélénkült a hitelpiac, több ügyfelünk is sikeresen pályázott uniós forrásokra, tehát bizakodó vagyok az elkövetkezőket illetően – hangsúlyozta az ügyvezető. A számok nyelvén ez annyit tesz, hogy idén július végéig 5 százalékos növekedést tudtak felmutatni, az útépítési elemek szegmensében pedig 43 százalékkal több terméket értékesítettek eddig idén, mint 2013 hasonló időszakában.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.