BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Szabálytalan volt a Ryanair állami támogatása?

Az Európai Bizottság (EB) szerdai közleménye szerint 9,6 millió eurót kell visszafizetnie a Ryanair légitársaságnak, mert szabálytalan állami támogatásban részesült bizonyos francia reptereken.

Az EB szerint a Ryanair pár évvel ezelőtt kivételezett helyzetben volt, kevesebb költséget számítottak fel neki, és jobb marketing megállapodásokat kötött három francia reptéren, mint versenytársai, ezért torzult a piaci verseny.

A közlemény szerint az EB kiterjeszti a vizsgálatot a klagenfurti reptérre is Ausztriában, ahol szintén felmerült a gyanú, hogy a reptérrel kötött megállapodások túlzottan kedveznek a Ryanairnek, ezért tiltott állami támogatásnak minősülhetnek.

Az EB ugyanakkor azt is bejelentette, hogy a németországi Dortmund, Lipcse és Niederrhein-Weeze reptereknél minden szabályosan működött, a Ryanair nem követett el szabálysértést.

A légitársaság örömmel fogadta az EB megállapításait a németországi repterek kapcsán, de a többi elmarasztaló döntés ellen fellebbez.

A Ryanair válasza szerint a repterekkel kötött összes megállapodása megfelel az EU állami támogatással kapcsolatos szabályainak, ezért utasította ügyvédjeit a fellebbezésre.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.