Szép szakma, de nincs jövője

Nepp Dénes szíjgyártó, népi iparművész, nagyon sok kitüntetés, díj tulajdonosa. Mégis igazából kisiparosnak mondja magát, a szó klasszikus értelmében. Ez az állapot 35 éve tart. Ahogy mondta, tudatosan nem készült arra, hogy bőrdíszműves, szíjgyártó legyen, az élet rendezte így. Érettségi után nem vették fel az agrártudományi egyetemre, ugyanis gépészmérnök szeretett volna lenni. A családban volt már szíjgyártó, akkor éppen a nagybátyja Csankó Zoltán, de őt megelőzően a nagypapa, Nepp Gyula is ezzel foglalkozott. Ennek ellenére érettségi után nem ez volt az első gondolata, ismerte be Nepp Dénes.

– Ott álltam a gimi után, és nem tudtam mit kezdeni magammal, ekkor a nagybátyám maga mellé vett, és közben az ipari iskolában elkezdtem a bőrdíszműves mesterség tanulását, mivel szíjgyártás nem indult – meséli. Először derékszíjat, kutyáknak nyakörvet készített, majd egyre többet vállalt. A szíjgyártásra egyébként a nagybátyja segédje, Ambach Antal tanította meg, mivel 1985-től – a nagybátyja halála után – kénytelen volt önállósodni. Hogy a nyolcvanas években milyen volt kisiparosnak lenni, arra Nepp Dénes azt válaszolta, abban az időben aki nyugton maradt, azt nem bántották. Ellenőrzést azok kaptak, akiktől volt mit elvenni. Arra azonban mindig vigyáztak a revizorok, hogy csak annyit „vegyenek el”, hogy maradjon is, így legközelebb is volt miért visszamenni. Ma ezzel nem igazán törődnek, más lett a szemlélet ezen a területen is, tette hozzá. Abban az időben abból, amit készítettek – lószerszámokat, nadrágszíjat, kutyapórázt, nyakörvet, pénztárcát – meg lehetett élni. Akkor jött divatba a fogathajtás Magyarországon, így volt bőven megrendelés. Ma ugyan ismét divat lett a lótartás, mégsem lett több a megrendelés, mondta keserűen. Az a lótartó, aki versenyekre jár, és nem sajnál akár egymillió forintot is kifizetni a jószágért, százezret már sajnál a lófelszerelésekre, tette hozzá a mester. Cinkos mosollyal megsúgja, nagy kár, mert ő ezért a pénzért tartós dolgokat készít, sérülésmentes bőrrel és időálló cérnával dolgozik. Az egy-két használat után eldobható holmik gyártóinak sokkal jobban megy a bolt. Igaz az is, hogy kihalófélben vannak a szíjgyártók, a kovácsok, a hintókészítők, így a lovasok inkább megveszik a jóval olcsóbb külföldi terméket.

– Ebből is adódik, hogy ma már nem lehet megélni pusztán a kézművességből, mondta Nepp Dénes, ma a bevételünk nagyobb része kereskedelmi tevékenységből adódik. Az itt kínált aktatáskákat, női és férfi táskákat nem mi készítjük, de igyekszem minőségi termékeket beszerezni. Illetve, ha bármi gond van, például elszakad a szíja, akkor azt megjavítjuk. A vásárlók bizalmát nemcsak megszerezni kell, de meg is kell tartani, tette hozzá.

A több száz éves szerszámokat, eszközöket, falon lévő fényképeket, a sok-sok oklevelet, kitüntető elismerést nézegetve az emberben felvetődik, vajon a következő generáció folytatja-e majd ezt a mesterséget. Nepp Dénes elmondta, egy fia és egy lánya van, ez utóbbi bőripari mérnök a végzettségét tekintve, de szakmájában nem tudott elhelyezkedni, így a fővárosban dolgozik, az egyik áruházlánc igazgatóságán. Ez a kis műhely két családot nem tudna eltartani, így született meg ez a döntés. A fia közgazdász, egy múlti cégnél beszerzési igazgató. Neki köszönhetően két kisfiú unoka is van már. Még az is lehet, hogy ők folytatják a szíjgyártó mesterséget.

– Sajnos be kell látnom, ma szellemi munkával könnyebb pénzt keresni, mint kézzel megdolgozni érte. Ugyanakkor boldog ember vagyok, felneveltem két gyereket, taníttattam őket, el tudtam tartani a családomat a munkámból. Évente eljárok egy-egy külföldi, főleg német kézműves vásárra. Bittingheimre 22 éve visszajárok, úgy tapasztalom a vásárlásaikból ítélve, ők már kifelé tartanak a válságból. Nagyon szeretik a szép, kézzel készített bőrdolgokat, de javíttatni náluk semmit nem szokás, inkább vesznek helyette egy újat.

Nepp Dénes jövőre lesz hatvan éves, így már biztos abban, hogy kihúzza a nyugdíjáig, hogy ezt követően a szíjgyártó mesterséggel mi lesz, az legyen annak a dolga, akire ez tartozik. Ameddig bírja teszi a dolgát, mondta, de nem elég csak dolgozni, mert még egy ilyen kis műhelynek is sok az adminisztrációja: van egy segédje is, így üzemorvossal is szerződést kellett kötni, a munkavédelmisek időről időre jönnek, ellenőriznek, pedig új gépeik sincsenek, tűzvédelmi, elektronikai ellenőrzés is évente van, ami mind-mind pénzbe kerül, csak így adnak igazolást arról, hogy a dolgok rendben mennek.

Lószerszámaival már több fogathajtó szerzett világbajnoki arany- vagy ezüstérmet. A lószerszámokon lévő díszcsatok rézből öntöttek és aranyozottak. A fonott sallang, amely a mesterre jellemző egyéni motívumokat tartalmaz, a lószerszám ékszere. Ilyen fonási technikát csak Magyarországon alkalmaznak, a világ más részein nem ismerik.

1993-ban lett népi iparművész, majd a Világkiállítás fődíjasa, 1995-ben az Országos Bőrműves Pályázat első helyezettje lett, 1998-ban Aranykéz díjas, 2004-ben nyert először a Magyar Kézműves Remek címet, ezt követően még kétszer, 2009-ben és 2014-ben. 2005-ben pedig a Budapesten megrendezett Magyar Kézműves Kiállítás nagydíjasa lett.

Lószerszámaival már több fogathajtó szerzett világbajnoki arany- vagy ezüstérmet. A lószerszámokon lévő díszcsatok rézből öntöttek és aranyozottak. A fonott sallang, amely a mesterre jellemző egyéni motívumokat tartalmaz, a lószerszám ékszere. Ilyen fonási technikát csak Magyarországon alkalmaznak, a világ más részein nem ismerik.

1993-ban lett népi iparművész, majd a Világkiállítás fődíjasa, 1995-ben az Országos Bőrműves Pályázat első helyezettje lett, 1998-ban Aranykéz díjas, 2004-ben nyert először a Magyar Kézműves Remek címet, ezt követően még kétszer, 2009-ben és 2014-ben. 2005-ben pedig a Budapesten megrendezett Magyar Kézműves Kiállítás nagydíjasa lett.-->