BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Továbbra is kiegyensúlyozott a Gyulahús Kft. gazdálkodása

Eredmények Időarányosan teljesültek az első féléves bevételek, új termékkel is piacra lépett az önkormányzati cég

Az előzetes terveknek megfelelően alakult az önkormányzati tulajdonú Gyulahús Kft. első féléves gazdálkodása. A cégnek továbbra sincsenek likviditási gondjai, a 4,6 milliárd forintosra tervezett árbevétel várhatóan tartható – nyilatkozta Daka Zsolt. A Gyulahús Kft. ügyvezetője elmondta, bár a húsipar helyzetét számos tényező befolyásolja, jelenleg mindenképpen úgy tűnik, hogy teljesíthető

az év végére várt adózás előtti 50 millió forintos eredmény is.

Az elmúlt időszak egyik fontos lépéseként – a helyi képviselő-testület határozata értelmében – elkezdődött a társaság működése szempontjából

lényeges döntés-előkészítő tanulmányterv elkészítése.

– A szakmai anyag Kétegyházi úti telephelyünk fejlesztésének lehetőségét vizsgálja.

A folyamat első lépéseként egy évi egymillió darabos kapacitású vágóvonal létrejöttét járják körül a szakértők. Erre épülhetne egy húskészítménygyártó üzem kialakítása. A döntés-előkészítő tanulmányterv arra is választ ad majd, hogy miként lenne áthelyezhető a szárazárugyártás a Gyulahús Béke sugárúti telephelyéről a Kétegyházi úti üzemegységbe. A beruházás negyedik részeként pedig az utóbbi helyen található hűtőház teljes kapacitással működhetne.

– A tizenhat hétre tervezett munka három hete tart, jó ütemben folyik. Az első eredmények már ősz elejére meglesznek, így megkezdődhet az egyeztetés

az érintett szervekkel is. Az ügyvezető kitért arra is, az elmúlt hat hónapban sikerült növelniük piaci részesedésüket.

– Újabb, kisebb vevők váltak megrendelőinké, illetve korábbi partnereinknél is előrelépést értünk el. Többféle termékből, nagyobb mennyiséget rendelnek.

A cég továbbra is kiemelt hangsúlyt fektet az innovációra. Ennek részeként elkészült új termékük, a hagyományos érlelésű, sertéskuláréba töltött kézműves kolbász. Az újdonságot a kereskedők és a vásárlók jól fogadták, kedvezőek a visszajelzések.

Daka Zsolt kiemelte, technológiai fejlesztésekre is készülnek.

– Pályázati források bevonásával szeretnénk olyan új gépeket beszerezni, amelyek hozzájárulnak a termelékenység, az energiahatékonyság növeléséhez.

A tervezett beruházások a termelés- és élelmiszerbiztonságot is nagymértékben erősíthetik.

A szakember bizonytalansági tényezőként említette az EU és Oroszország közötti feszült viszonyt, bár – mint hangsúlyozta – bíznak abban, hogy az esetlegesen bevezetendő kölcsönös szankciók a húsipart nem érintik majd.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.