BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Vége a kétéves meredek zuhanásnak

Több mint két éves meredek zuhanás után az éledezés jeleit mutatta a második negyedévben a globális személyi számítógép piac. Az IDC minimális csökkenést, míg a Gartner már növekedést mért ebben az időszakban.

Valami megmozdult a pc-piacon az IDC és a Gartner legfrissebb, második negyedévre vonatkozó adatai alapján, az elmúlt két évben megtapasztalt meredek zuhanás után mintha kezdene magára találni a szegmens. Az IDC közlése szerint 74,35 millió személyi számítógépet értékesítettek a gyártók az április-júniusi időszakban, ez mindössze 1,7 százalékkal maradt el az egy évvel korábbitól. A társaság elemzése alapján utoljára 2012. második negyedévében mértek ilyen visszafogott csökkenést.

Az eredmények a szakembereket is meglepték, hiszen korábban 7,1 százalékos zuhanást prognosztizáltak erre a periódusra. A vártnál kedvezőbb adatok hátterében egyértelműen a Windows XP operációs rendszer támogatásának megszűnése, illetve az ezzel párhuzamosan a vállalati szegmensben megindult gépcserék állnak, de a lakossági fogyasztók körében is fokozott érdeklődés tapasztalható a pc-k iránt. Az Egyesült Államokban például már közel 7 százalékos bővülést mért az IDC a második negyedévben 2013. hasonló időszakával összevetve, de Európában is nőtt az értékesítés. Az Ázsia/Óceánia térségben ugyanakkor még mindig komoly visszaesést lehet tapasztalni, az április-júniusi időszak személyi számítógép eladásai a régióban közel 10 százalékkal maradtak el az egy évvel korábbitól.

Még pozitívabb képet fest a globális pc-piacról a Gartner, amelynek előzetes adatai alapján 0,1 százalékos növekedést produkált a szegmens a második negyedévben éves összehasonlításban. A piackutató is hangsúlyozta az érett piacokon tapasztalható növekvő vásárlási kedv jelentőségét megjegyezve, hogy számos feltörekvő országban ugyanakkor még csak most kezdenek igazán hódítani az olcsó táblagépek, ami igencsak visszaveti ezeken a területeken a személyi számítógépek iránti keresletet.

A gyártók rangsorát vizsgálva mindkét cég szerint a Lenovo uralta a második negyedévben is a szegmenst. A kínai cég piaci részesedése 19 százalék fölött van, és egy év alatt 15 százalékkal tudta növelni értékesítését. A második és a harmadik helyen a HP és a Dell találhatók.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.