A Nemzeti Külgazdasági Hivatal (HITA) segítségével példamutató együttműködés valósult meg egy sikeres magyar és egy világszinten is jelentős spanyol társaság között. A kötél- és hálógyártásban magyarországi piacvezető Kötéltechnika Kft. vegyesvállalatot hozott létre a világ egyik legjelentősebb munkavédelmi eszközgyártó és forgalmazó vállalatával, a Tecnología Deportiva, S.A. céggel. A két társaság kooperációja a keleti piacokat célozza.
2014. július 24-én írták alá azt a dokumentumot, amely megalapította a magyar Kötéltechnika Kft. és a spanyol Tecnología Deportiva, S.A. vegyesvállalatát. A HITA közreműködésével létrejött új cég feladata a teljes közép-európai piac kiszolgálása lesz, és bár kezdetben csak logisztikai központként működik majd, a tervek szerint egy éven belül beindítja a magyarországi gyártást is.
A húszmillió forintos alaptőkével induló vegyesvállalat hosszú távú terve, hogy öt éven belül egymilliárd forintos export-árbevételre tegyen szert, és ezt a célt a kiaknázatlan keleti piacok – többek között Oroszország, a FÁK országok és a Balkán – felé való nyitással szándékozik elérni.
A Tecnología Deportiva, S.A. a világ egyik legjelentősebb munkavédelmi eszközöket gyártó és forgalmazó cége, amely egyúttal Európa második legnagyobb kötél- és védőháló gyártója is.
A Kötéltechnika Kft. egyszemélyes vállalkozásként indult 2009-ben, majd 2013-ban regionális terjeszkedésbe kezdett Ausztria, Szlovákia, Románia és Lengyelország irányába. Ma magyarországi piacvezetőként gyárt köteleket és hálókat – egyedi megrendelői igények alapján, széleskörű felhasználásra. A vállalat az elmúlt négy évben olyan nagy projektekben működött közre, amilyen az Audi-gyár bővítése, a Mercedes-gyár, a Lego-gyár és a Procter & Gamble új üzemeinek építése volt. A kisvállalkozás jelentős építőipari vállalatok – STRABAG, Market Építő Zrt. – beszállítója is.
A Kötéltechnika Kft. 2011-ben a HITA exportösztönző támogatása révén jelenhetett meg a kétévente sorra kerülő, düsseldorfi A+A munkavédelmi és munkaruházati kiállításon, ahol először tárgyalt a potenciális együttműködési lehetőségről az alicantei céggel. Az akkor megkezdett párbeszéd vezetett a két vállalat most véglegesített, példamutató együttműködéséhez.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.