BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Az MTK, a Haladás és a Kispest akadémiája kapta a legtöbb pénzt

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság

Az MLSZ összesen 15 akadémiát és kiemelt utánpótlás-neveléssel foglalkozó sportszervezetet támogat - írta meg a csakfoci.hu. A finanszírozás döntően két részből tevődik össze, az egyik az alaptámogatás, míg a másik az aktivitási prémium (ennek alapja, hogy hány akadémián nevelkedett 23 év alatti játékos szerepel a felnőtt csapatban). Az MLSZ a pénzek elosztásakor már figyelembe vette a szövetség a belga Double Pass első körös felmérés eredményeit is. Az Elnökség egyúttal döntött arról is, hogy a 2016-ban a támogatások felosztása során az abban az évben esedékes teljes audit eredményét veszi figyelembe.

A  15 akadémia mindegyike 30, illetve 50 millió forint alaptámogatást kap az MLSZ-től. Erre jön az aktivitási prémium, amely a Double Pass felmérésén legjobban teljesítő Debrecen esetében a legmagasabb

A legnagyobb támogatásban az MTK Sándor Károly Akadémiája, a szombathelyi Illés Akadémia és a kispesti Magyar Futball Akadémia részesül, ők 185-185 milliót kapnak. Győrnek 180, Debrecennek 178, Felcsútnak 175 millió járt. A Diósgyőr és a Ferencváros bázisa kapja az egyik legkevesebb támogatást a szövetségtől.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.