BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Nagyot növekedett a magyar pc-piac - már nem vonzó a tablet

Míg globális szinten minimális mértékben esett a személyi számítógépek forgalma a második negyedévben, addig itthon több mint negyedével nőtt a pc-értékesítés. A rendkívül kedvező trend néhány nagy beszerzésnek, illetve az egy évvel korábbi gyenge eredményeknek köszönhető, a Lenovo itthon is átvette a vezetést.

A második negyedévben 150 ezer személyi számítógépet adtak el Magyarországon, ez 27,3 százalékos növekedést jelentett az egy évvel korábbihoz képest – tudtuk meg Bagi Bencétől, az IDC elemzőjétől. A piackutató cég adatai alapján az asztali gépek értékesítés 2,4 százalékkal bővült, 36 ezer talált gazdára belőlük az április-júniusi időszakban. A notebookok esetében azonban hatalmas volt a fejlődés, ezekből 115 ezret adtak el, ami közel 38 százalékkal haladta meg a 2013. második negyedévi forgalmat.

Bagi Bence elmondása szerint a látványos fejlődésben szerepet játszik az egy évvel ezelőtti igen alacsony bázis is. A szakértő ugyanakkor hozzátette, hogy több nagy közbeszerzés is volt ebben az időszakban – például az oktatási szegmensben -, illetve a vállalkozások is fokozták költéseiket. Ez főként arra vezethető vissza, hogy a Windows XP támogatás megszűnése miatt sok cég lecserélte régi pc-jét. Emellett míg az elmúlt években jellemzően a nyár végén váltak elérhetővé az iskolakezdési akciók keretében a jelentős árkedvezmények, addig az idén előrébb hozták a gyártók ezeket a leárazásokat. A kedvezmények hatását jól érzékelteti, hogy 2013. második negyedévéhez képest az idei április-júniusi időszakban 15 százalékkal csökkent a személyi számítógépek átlagos ára.

A második negyedév alaposan átformálta a pc-gyártók hazai sorrendjét. Az év elején még piacvezető Dell visszaszorult a harmadik helyre, a HP szerezte meg a második pozíciót és a Lenovo feljött az élre. Érdemes megemlíteni ugyanakkor, hogy a három legnagyobb gyártó piaci részesedése között mindössze néhány százalékpontos eltérés van. A szegmens koncentráltságát egyébként jól mutatja, hogy a Lenovo, a HP és a Dell együtt a teljes értékesítés mintegy 60 százalékát tudhatták magukénak az április-júniusi időszakban.

A harmadik negyedévben stagnálásra számít Bagi Bence a magyar pc-piacon, mivel az idénre várt nagyobb beszerzéseket az esztendő első felében már megvalósították. Az utolsó három hónap a karácsonyi vásárlási láznak köszönhetően ugyanakkor várhatóan növekedést hoz majd.

A hazai személyi számítógép szegmenshez hasonlóan a táblagép értékesítés is szembemegy a globális trendekkel. Míg világszinten a második negyedévben is nőtt a tabletek forgalma, addig Magyarországon 2,2 százalékos visszaesést mért az IDC, összesen 94,1 ezret adtak el ezekből a készülékekből. A csökkenésben a szezonális hatás mellett az is szerepet játszik, hogy hosszabb lett az eszközök életciklusa, a magyar fogyasztók ritkábban cserélik le azokat. Az év vége felfutást hozhat ebben a szegmensben is, a karácsony miatt megugorhat az értékesítés. A növekedést az is segítheti, hogy érkeznek az új, 8 hüvelykes, windows-os tabletek, amelyek igen versenyképes, 60-70 ezer forintos áron lesznek majd elérhetők – tette hozzá Bagi Bence.

Megállt a zuhanás

Az IDC közlése szerint világszerte 74,35 millió személyi számítógépet értékesítettek a gyártók az április–júniusi időszakban, ez mindössze 1,7 százalékkal maradt el az egy évvel korábbitól. Az eredmények a szakembereket is meglepték, hiszen korábban 7,1 százalékos zuhanást prognosztizáltak erre a periódusra. A vártnál kedvezőbb adatok hátterében a Windows XP operációs rendszer támogatásának megszűnése, illetve az ezzel párhuzamosan a vállalatoknál megindult gépcserék állnak, de a lakossági fogyasztók körében is fokozott érdeklődés tapasztalható a pc-k iránt.


Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.