Képzés újra a Dél-Dunántúli Gépipari Klaszterben
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a VilággazdaságTovább folytatják a képzés terén indított offenzív fellépésüket Baranya megye, illetőleg a dél-dunántúli régió gépipati cégei.
Korábban már hírt adtunk róla, hogy ez évben a Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara által menedzselt Dél-Dunántúli Gépipari Klaszter díjat nyert a Német–Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara által alapított Szakképzési Díj 2013 pályázatán az ,,Innováció” Kategóriában, a pályázat tárgya a DDGK Képzésfejlesztési stratégiája volt. A gépipari szakképzés fejlesztését szolgáló stratégiában megfogalmazottak akkor érik el a céljukat, ha az abban foglaltakat megvalósítják és annak eredményei a gyakorlatban is hasznosulnak.
A stratégia részét képező Tanmenetfejlesztési segédlet egy olyan eszköz a klasztertagok kezében, mely útmutatóul szolgál minden, ipari tanulók képzésével foglalkozó oktatónak, információt adva napi, illetve órákra lebontott szinten a képzés tárgyáról és módjáról.
A módszertan, azaz a segédlet gyakorlati használatáról tartott képzést 2014. augusztus 28-án a DDGK immáron 3. alkalommal, melyre ismét szép számmal jöttek el a klasztertagok. A mintegy 2 órás képzésen a gépipari szakmákat is érintő szakképzési újdonságokról is tájékozódhattak a tagok, melynek egyik legfontosabb eleme, hogy a 2011. évi szakképzési törvény 92. § (17) értelmében a gyakorlati képzést folytató szervezetnél gyakorlati oktatóként 2015. szeptember 1. után csak olyan személy alkalmazható, aki mestervizsgával rendelkezik.
A TÁMOP 2.3.4.B-13/1 pályázat támogatja az ipari képzőhelyek oktatóinak mesterképzését, a képzés támogatás mértéke: 80%, mellyel így csak 60 000 Ft-ba kerül, melyet a résztvevő, vagy a küldő cég finanszíroz. A megyei kamara még tud fogadni jelentkezéseket a támogatott mesterképzésre, erről bővebb információval is szolgál az érdeklődőknek.


