BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A HP mellett hamarosan osztódhat a Symantec is

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság

TECHNOLÓGIA Újabb nagy technológiai cég kapcsán merült fel a feldarabolás lehetősége, a Bloomberg beszámolója szerint néhány héten belül hivatalosan is bejelenthetik, hogy két részre bontják a Symantecet. A világ legnagyobb informatikai biztonsági vállalatát a hírügynökség értesülései szerint úgy osztják majd fel, hogy az egyik új társasághoz kerül a biztonsági szoftvereket forgalmazó üzletág, míg a másik a tároló megoldásokkal foglalkozik majd.

Bár a Symantec részéről nem kommentálták a Bloomberg információit, az mindenesetre elgondolkodtató, hogy a Reuters még áprilisban arról számolt be, hogy a társaság bankokkal kereste az együttműködési lehetőséget új stratégiája kidolgozására, illetve az esetleges felvásárlási kísérletek elleni védekezésre. Kockázati tőkecégek egyébként már korábban keresték a lehetőségét annak, hogy kisebb vállalatokra osszák fel a Symantecet, amelyek aztán már potenciális akvizíciós célpontok lehetnek más iparági szereplők számára.

A váltást az is indokolhatja, hogy az utóbbi időszakban megtorpant a társaság fejlődése, az elmúlt negyedévekben már csökkent a bevételük, miközben az informatikai biztonsági szektor éves szinten dinamikusnak mondható, 10-15 százalékos növekedést produkál. Ennek hátterében főként a személyi számítógép piac drámai csökkenése állhat, hiszen a Symantec legfontosabb terméke, a Norton biztonsági szoftver ezt a szegmenst szolgálja ki.

Az elmúlt időszakban a technológiai szektor több meghatározó szereplője is bejelentette, hogy átszervezi működését és ennek során két részre osztják a céget. A Hewlett-Packard hivatalosan hétfőn közölte az erre vonatkozó elképzelést, míg az eBay a múlt héten hozta nyilvánosságra, hogy leválasztja online fizetési szolgáltatását, a PayPalt és már önálló vállalatként tőzsdére szándékozik vinni.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.