A megelőzés is fontos lesz az egészségügy átalakításakor
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a VilággazdaságAz elkövetkező négy év fontos feladata lesz a megelőzési programok kiterjesztése – hangsúlyozta Zombor Gábor egy tegnapi sajtótájékoztatón. Az egészségügyért felelős államtitkár elmondása szerint a kormány előtt lévő, egészségügyre vonatkozó stratégia kifejezetten népegészségügyi szemléletű, ám Zombor nem cáfolta lapunk tegnap megjelent cikkének azon állítását, hogy a kabinet egyre nagyobb teret enged majd a magánfinanszírozásnak és a fizetős szolgáltatások terjedésének.
Az államtitkár elmondta, az alapellátás fontos részét fogja képezni a foglalkozás-, illetve az iskola-egészségügyi ellátás, összességében pedig fenntartható, a népegészségügyi célokat támogató ellátórendszer kialakítását tervezik. Hangsúlyozta, hogy a népegészségügyi szűrések szorosan kapcsolódnak majd a jövőben az ország egészségügyi rendszerének megújítását és átalakítását szolgáló lépésekhez.
Arra a kérdésre, hogy az alapellátás, illetve a háziorvosi ellátás mennyivel több finanszírozást kap, Zombor Gábor azt felelte, a jövő évi költségvetés tervezése folyamatban van, végleges számok még nincsenek, azonban annyit hozzátett: „az ágazat erre plusz forrásokat irányoz elő.”
Az egészségügyért felelős államtitkár úgy fogalmazott, jelentős személetbeli, strukturális és finanszírozási átalakítás várható, amelyben kifejezetten motiválni szeretnék a háziorvosokat abban, hogy aktívabban vegyenek részt a definitív ellátásban. Zombor Gábor a változásokról annyit elárult, hogy a jelenleg az E-alapon belül az egyes ellátási módokat finanszírozó kasszák átjárhatóak lesznek, továbbá azt szorgalmazza, hogy a háziorvosoknál egységes foglalkoztatási, szerződtetési feltételek legyenek.
Paller Judit megbízott országos tisztifőorvos bejelentette, hogy a Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat programot indított a szűrővizsgálatok megújítására, amelyre egymilliárd forint uniós forrás áll rendelkezésre.


