Bővíti szolgáltatásait a Skyguard
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a VilággazdaságOkostelefon-applikációt fejlesztett ki az Auto Securit Zrt., amely Skyguard márkanéven kínálja műholdas gépjárművédelmi rendszereit. A magyar fejlesztésű többfunkciós mobil applikáció segítségével egyetlen gombnyomással lehet elintézni a parkolást, vagy megvásárolni az autópálya-matricát.
A felhasználó csak megérinti az alkalmazást az androidos telefon képernyőjén, ezzel indíthatja a parkolást, továbbinduláskor pedig a szolgáltatás automatikusan leáll. Ha a sofőr nem tér vissza a maximális idő végéig, a rendszer újraindítja a parkolóórát. Mindehhez előbb az autóba 130 ezer forintért be kell szereltetni egy fedélzeti egységet.
Amint Varga László, a fejlesztést végző Auto Securit Zrt. vezérigazgatója lapunknak elmondta, iPhone-ra a jövő év elejétől lesz elérhető a szolgáltatás, ami egyébként nem emeli meg az autóval kapcsolatos vagyonvédelmi szolgáltatások teljes körét is magában foglaló havi 7-8 ezer forintos díjat. A vagyonvédelmi piacon a GPS szolgáltatók körülbelül 11 ezer autót védenek, tehát a piac majdnem fele közel 5 ezer ügyféllel rendelkező, 1997 óta működő Skygurad felügyelete alatt van. „Magyarországon 6 és 8 ezer forint között van a különféle szolgáltatók havi díja, de a díjszint tíz év alatt nagyjából a felére esett, tehát csak a költséghatékonyság növelésével lehet versenyben maradni.
Ezért az elmúlt három év alatt saját erőből közel 70 millió forintot fordítottuk a szerverközpontot cseréjére valamint egyedi szoftverekre, amik gyorsabban és költséghatékonyabban dolgoznak” – mondta Varga László, hozzátéve, hogy tervezik ugyanezen a rendszeren keresztül a taxirendelést, a bubi rendszerrel való kapcsolatot is.
Az új applikáció a GPS gépjárművédelem, az okostelefonok és az NFC (Near Field Communication – Rövid hatótávú kommunikáció) technológia kombinációjára épül. A távfelügyeleti eszköz szervere érzékeli, ha a jármű fizetős övezetben, gyújtáslevétellel megáll. Ekkor a rendszer figyelmezteti a sofőrt a parkolási díjfizetésre. A parkolási díjat a sofőr, vagy a szerződő cég utólag, a távfelügyeleti szolgáltatónak fizeti meg.


