BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Fejlesztene és növelte bevételét a Telenor

TÁVKÖZLÉS A harmadik negyedévben 39,6 milliárd forintos bevételt ért el a Telenor Magyarország Zrt., ez 3,3 százalékos növekedést jelent az egy évvel korábbihoz képest. A mobilcég EBITDA eredménye 13,12 milliárd forint volt, ami nagyjából megfelelt a 2013-as adatoknak. Az EBIT kissé elmaradt az előző évi értéktől, amit a tavalyi frekvencia beruházásokból eredő magasabb értékcsökkenéssel indokolt a vállalat.

A társaságnak 3,46 millió előfizetője volt szeptember végén, ez az előző negyedév végi adathoz viszonyítva 25 ezres bővülés. Az egy előfizetésre jutó átlagos havi árbevétel összege nőtt az összekapcsolási, valamint az előfizetéses és a forgalmi árbevétel javulásának köszönhetően. A tőkeberuházások összege – a frekvenciaengedélyek díjait nem számítva – 0,8 milliárd forinttal lett magasabb a július-szeptemberi időszakban éves összehasonlításban.

A vállalat a harmadik negyedévben jelentős mennyiségű frekvenciához jutott a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) pályázatán, amelyekért összesen 31,725 milliárd forintot fizetett. A cég tervei szerint 3 éven belül a lakosság 98 százalékára kiterjesztik a 4G lefedettséget. A szolgáltató megduplázza a hálózatbővítés ütemét, fejlesztésre 15-20 milliárd forintot fordítanak a következő években.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.