BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Gyárbővítés Nagykanizsán

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
A Honeywell 10 millió eurót fordít nagykanizsai gyára bővítésére, amit 761 millió forinttal támogat a kormány. Szíjjártó Péter bejelentette, hogy idén jelentősen nőtt az Egyesült Államokba irányuló exportunk, az amerikai cégek pedig több mint kilenc milliárd dollárt fektettek be Magyarországon

A Honeywell bejelentette, hogy 5000 négyzetméterrel, 17 ezer négyzetméteresre bővíti 400 fős nagykanizsai gyárát. „Szeretnénk megköszönni a magyar kormánynak, hogy támogatják a 10 millió eurós beruházást” – mondta Arthur Simonetti, a Honeywell Európai, Közel-keleti és Afrikai Kormányzati Kapcsolatok osztályának alelnöke, hozzátéve: „lehetőségünk lesz rá, hogy a következő öt év során munkahelyeket teremtsünk a magyar gazdaság számára.”

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter bejelentette, hogy 761 millió forinttal támogatja a kormány a beruházást. Ugyanakkor a Nemzeti Külgazdasági Hivatal (HITA) utódja, a Nemzeti Befektetési Ügynökség ma is 92 projektet kezel, és ugyancsak az ügynökség hozzájárulásával több magyar kkv számára nyílik mód, hogy a Honeywell nagykanizsai gyárának beszállítója legyen.

„A Honeywell jogelődjét 1885-ben alapították, egy kazánszabályzó szabadalom benyújtásakor. A cég azóta is képes volt a folyamatos átalakulásra, hogy a változó körülményeket a maga javára fordítsa. Mi is így kezdtük Magyarországot átalakítani 2010-ben, azzal a céllal, hogy mi legyünk Európa termelési központja. Ma viszont már arra törekszünk, hogy mind több K+F tevékenység illetve csúcstechnológiai termelési kapacitás telepedjen meg Magyarországon” – mondta a miniszter, kiemelve, hogy mindezek érdekében a magyar a külpolitikában is új eszközöket kell használni, hogy minél több beruházást hozzunk. Az új külpolitika a magyar gazdaság nagyon széles spektrumú, egészen a vállalati szintre is kiterjedő érdekképviseletére irányul. Szijjártó Péter szerint már vannak is eredmények, mert amíg 2012-ben még kevesebb volt a külföldi beruházás, mint az előző évben, tavaly hét százalékos volt a növekedés, ami idén is folytatódott. „Ami a nemzetgazdaság jövőjét illeti, három célunk van. Elsőként, hogy az export GDP-hez mért arányát tekintve Magyarország az első legyen az Európai Unió tagállamai között. Ugyancsak elsőségre törekszünk abban, hogy itt adja az ipar a GDP legnagyobb hányadát. A harmadik cél pedig az, hogy Közép-Európán belül Magyarországon legyen a legmagasabb az egy főre jutó működő tőke aránya. A kormány eddigi törekvései azt eredményezték, hogy az ösztönző rendszerünk révén ma már mindenkinél gyorsabban tudunk készpénz- és adótámogatást nyújtani” – vázolta Szijjártó Péter.

Közölte: 2013 márciusa óta folytattak tárgyalásokat a Honeywell-lel és az öt tárgyalási forduló után idén júliusban írták alá a szerződést. Az amerikai vállalatok több mint 9 milliárd dollárt fektettek be nálunk, és magyarországi alkalmazottaik száma meghaladja az 50 ezret. Az első félévben a Egyesült Államokba irányuló magyar export 37 százalékkal emelkedett a tavalyi azonos időszakhoz képest és a külkereskedelmi többletünk 2,5 százalékos.

A Honeywell Corporation

A Honeywell az 1960-as évek végétől működik Magyarországon. Nagyjából 550 embert foglalkoztat Budapesten és Nagykanizsán a repülés- és űrtechnika, automatizálási és szabályozástechnikai megoldások, valamint speciális anyagok és technológiák üzletágakban.

A nagykanizsai Honeywell Hőtechnikai Kft. jogelődje, a Flamtronic Kft. tulajdonosát a Satronic Holding AG-t 1996-ban vásárolta meg a Honeywell Corporation. A Fortune 100-as listáján is szereplő vállalatcsoportnak világszerte 132 ezer alkalmazottja van.

A nagykanizsai Honeywell Hőtechnikai Kft. jogelődje, a Flamtronic Kft. tulajdonosát a Satronic Holding AG-t 1996-ban vásárolta meg a Honeywell Corporation. A Fortune 100-as listáján is szereplő vállalatcsoportnak világszerte 132 ezer alkalmazottja van.-->

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.