BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Mediaworks-ünnep topvezetőkkel

2014. október 30-án megalakulásának alkalmából nagyszabású fogadásra hívta legfontosabb partnereit a Mediaworks, Magyarország egyik legnagyobb médiacége, amely egyben a legrégebbi médiamárkát is tulajdonolja. A vendégek a tradíciókon alapuló innovativitások világába utaztak

Kék és piros fények jelezték a Pintér Antik Galériába érkezőknek, hogy jó helyen járnak. A Mediaworks, Magyarország legnagyobb kiadója tartotta itt vállalat-bevezető fogadását, amelyre a legjelentősebb hazai vállalatok képviselőit várták. A helyszín különleges miliőjében, zegzugos, labirintusszerű termeiben, műalkotásoktól és antik bútoroktól körülvéve, a vendég először úgy érezhette, hogy a múltba csöppent, de amikor a Mediaworks színeit jelző kék és piros fények folyosóján megérkeztek a modern konyhaművészet kiemelkedő alakjai által megkomponált vacsora helyszínére, máris kiegészült a kép. A tradíciókat jelentő környezetben a vendégek a jelen és jövő kulináris élményvilágába utaztak. A Biarritz konyhájában Segal Viktor és Cseh János séfek közösen alkották meg a menüt és az ételeket kifejezetten erre az estére, amelyekhez újgenerációs magyar borászok borai párosultak.

Heinrich Pecina, a VCP senior partnere a galéria központi termében tartotta meg köszöntőjét több mint százötven vendég előtt. Beszédében kiemelte, hogy hisz a média, mind az internetes, mind a print médiumok jövőjében, a hitelesség fontosságában, és abban, hogy a most alakult Mediaworks Csoport termékei magas színvonalú, minőségi tartalomelőállítással méltán lehetnek a legnagyobb vállalatok üzeneteinek közvetítői. A tulajdonos után a cég vezérigazgatója, Mihók Attila beszélt a vendégekhez. Köszöntőjében a Mediaworks sokoldalú termékportfóliójára helyezte a hangsúlyt, amely 63 print és online terméket tartalmaz.

A beszédek után a gasztronómiai élvezetek kerültek a középpontba, így az egybegyűltek birtokba vették az antikvitásokkal teli teremegyüttest. A vendégek ízlelését tíz fogás, hat különleges bor és öt nemzet zamatos whiskey-jei tették próbára. Az este programja a továbbiakban is a szervezők által megfogalmazott két alapgondolatra épült fel. A minőségi, értékes tartalomra és a hagyományokon, tradíciókon alapuló innovációk fontosságára, melyet mint a cég filozófiáját fogalmazták meg. Tradicionális olvasósarok, a legrégebbi és legmodernebb whiskykülönlegességek, fúziós konyha, hagyományos zongorajáték és modern jazz szerepeltek az este további programjában is.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.