Seszták Miklós közölte: a Rába Járműipari Holding Nyrt. és a svéd Volvo, autógyártó cég stratégiai buszpiaci együttműködése a magyar jövő építését szolgálva hozzájárul a növekvő társadalmi igények kielégítéséhez.


    Vitézy Dávid, a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) vezérigazgatója elmondta: 2015 januárjáig 28 hibrid autóbuszt állítanak forgalomba, az 5-ös, a 7-es és a 9-es busz vonalán.     A vezérigazgató kiemelte: a hibrid autóbuszok vegyesen használják a dízel-, és az elektromos hajtómotort, ezáltal lényegesen, akár 40-50 százalékkal alacsonyabb a károsanyag-kibocsátásuk, kisebb környezetterhelést jelentenek majd a budapesti utakon. További előnyük, hogy 39 százalékkal kevesebb üzemanyagot használnak fel, így hamarabb megtérül a járművekre fordított beruházás.    

Hozzátette: egy éves szinten 6000 üzemórát futó autóbusz akár 27 ezer liter üzemanyagot is megtakaríthat, amely tíz év alatt nagyságrendileg egy új autóbusz árát is jelenti.     Az összesen mintegy 3 milliárd forint beszerzési értékű autóbuszok mindegyike alacsonypadlós, légkondicionált, akadálymentes, az utastérben 11 darab kamerával és FUTÁR utastájékoztatási rendszerrel felszerelt – mondta a BKK vezérigazgatója.