TERHELÉS „Ha összehasonlítjuk a hazai adókörnyezetet a nemzetközivel, akkor nem nagyon érthető, hogy miért nem özönlik el a befektetők Magyarországot” – ezzel a felvetéssel kezdte előadását Erdős Gabriella, a TaxMind Kft. vezető cégtársa. Magyarországon ugyanis a közvetett – vagyis a nem a vállalkozásokat, hanem a végső fogyasztókat érintő – adók részesedése az adóbevételekben mintegy ötven százalékos arányt tesz ki, miközben a jövedelemadók aránya kifejezetten alacsonynak tekinthető. „Ebből adódóan néhány más országhoz viszonyítva adóparadicsomnak tekinthető Magyarország” – mondta szakértő.
Bár az adók megosztása kedvez a vállalkozásoknak, azonban az adóztatás mértéke a régiós versenytársakhoz viszonyítva magasnak tekinthető. A cégek szempontjából további kedvezőtlen jellemzője a hazai adókörnyezetnek, hogy a Magyarországon kivetett 53 féle adó közül nagyon sok szokatlannak számít a külföldi beruházók számára, mivel ilyen adókkal hazájukban nem találkoznak. Emellett azt is kiemelte, hogy ezek a szokatlan adók hihetetlen dinamizmussal tudnak változni, a jogszabály-alkotási színvonal pedig egyre alacsonyabb.
Erdős Gabriella szerint az adóteher mértékénél egyetlen egy rosszabb van a külföldi befektetők számára, ez pedig a kiszámíthatatlan adókörnyezet. 2010 óta 35 új adófajta került bevezetésre, igaz, kivezetésre is került több mint egytucatnyi, vagyis négy év alatt az adók fele megújult. Továbbá elmondható az is, hogy számos adó válságadóként indult átmeneti jelleggel, azonban végül továbbra is megmaradtak.
Azzal kapcsolatban, hogy a multikat gyakran vádolják azzal, hogy túl sok állami támogatást kapnak, a szakértő azt emelte ki, hogy ilyenkor azt kell megvizsgálni, hogy az adott beruházás mekkora multiplikátor hatással jár, vagyis mennyi járulékos beruházást eredményez, mennyi járulékos munkahelyet teremt, illetve a kiváltott élénkülés mennyi adótöbbletet termel. Erdős Gabriella összességében kihangsúlyozta: szükség van a nagyberuházások ösztönzésére, mert azok a gazdasági növekedés motorjai lehetnek, és újabb beruházásokat teremthetnek.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.